Navigáció


RSS: összes ·




Jegyzet: Feje tetejére fordult világ

, 330 olvasás, Gabalyog , 2 hozzászólás

Paródia

Avagy, mi történik, ha Piroska és a Farkas együtt nevelgeti Drome Dáliát?

Meghökkentő történetek bontakoznak ki naponta szemünk láttára a nagy sárga korong melege alatt, ha jól figyelünk. Akad még lehetőség valami egészen új megvalósítására, annak ellenére, hogy azt hihetnénk, már mindent létrehoztak, kitaláltak, megénekeltek előttünk.

Nézzük például a személyek közötti viaskodást. A jól bevált ellenségeskedés is elavulttá válik, ha már az egymás háta mögött, álnéven hadakozó ellenségek is csak mosolyogva bújócskáznak mindent elnyerő, a másikat nélkülözésre késztető viták és csatározások helyett. Azt hiszem, bátran a homlokunkba húzhatjuk sipkánkat, ha már Piroska és a Farkas a virágzó nemzetgazdaság zöldellő mezejének szűk szögletében Széchenyi pályázaton nyert, kizárólag Csak Egy Részét Visszatérítendő Támogatásból, nevelgeti a közösen szaporított hagymás növényt, becsületes nevén: Drome Dáliát.
Nagyanyáink erkölcstan tanárai is megirigyelhetnék ezt a tudatos összetartozást, ami két meseszereplőnk ősi viszálykodásából fakadt a 21. század rohanó mindennapjai közepette. A jellem formálódásának elképesztő íve figyelhető meg kettejük ösztönös cselekedetén, ahogy reggelente kék kannácskából locsolgatják az amúgy színes-illatosan virító összefogásvirágot.
Beljebb merészkedem a példálózásban. A minap véletlenül fültanúja voltam, amikor az amúgy riasztó külsejű állat kéz a kézben sétált Piroskával és terveiről mesélt neki. Pontosan megbecsült számokkal, kitalált grafikonokkal támasztotta alá kidolgozott érvelését, amely szerint mindenképpen érdemes új tevékenykedésbe fogniuk, természetesen együtt. Hiszen tudjuk, az egységben mindig óriási erő rejlik, felismerték ezt már nagyapáink is, amikor megindultak vállra csapott kaszáikkal a legelőkre, egymás megsegítésére.
Így tehát a régi gyökerekre visszanyúló tudás birtokában a népszerű figurák jogosan bizakodva kezdhetik el álmaik háztáji gazdálkodásának felvirágoztatását. Mindezt alapos tudás birtokában teszik majd, kizárólag bio módszereket alkalmazva és követve, védve az egyébként nem feltétlen a többség által óvott környezetet. Az ötlet azért is becsülendő és dicsőség táblára helyezhető, hiszen munkahelyet teremt ezzel számos, a mesék tér - és idősíkján kószáló, lézengő szereplőnek. Idilli kép tűnik majd a szemlélő elé, amikor a modernizált gazdaságban együtt tevékenykedik a hétfejű sárkány Tündér Ilonával, Vuk és Karak közösen szedik össze az aznapi friss tojást a tyúkólból és pakolják Vahúr kosarába, majd vidáman megetetik a baromfi udvar lakóit. A hét törpe dalra fakadva kapálja a cukorrépát, az esti elalváskor pedig Micimackó mond nekik példázatos mesét, majd takargatja be őket egyesével.

A munka, a gondolkodás kiemelte az embert az állatvilágból, így bármi megtörténhet mesehőseinkkel is ebben az elvarázsolt, átalakult világban. Előfordulhat, hogy a karácsonyi bevásárláskor már a kurta farkú kismalac áll a hentes helyett a pultban és ad tanácsot az ünnepi vacsorához vásárolandó hússal kapcsolatban. Ki tudja? Lehet, még jellemben is jól járunk néhány cserével.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Paródia
· Kategória: Jegyzet
· Írta: Gabalyog
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 1
Kereső robot: 13
Összes: 24
Jelenlévők:
 · hegeanna


Page generated in 0.0365 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz