Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Önvédelem

, 326 olvasás, Gabalyog , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

- Én kérem, pártatlan vagyok! - hadarta mentegetőzve Olivér önmagát védelmező szavait, de sajnos a közönsége lefitymálóan nézte halkuló próbálkozását. Az íróasztali lámpa fénye, annak ellenére, hogy nem felé irányították, hunyorgásra késztette. Tenyerében morzsolgatta tehetetlensége cseppjeit, miközben azon tűnődött, hol is van tulajdonképpen és legfőképpen, hogy került ebbe a kínos helyzetbe? Igyekezett felidézni a tegnap délután pillanatait, amikor még saját maga által kialakított rendben zajlott élete. Emlékezett arra, ahogy hazaért, elvégezte a szokásos teendőket a konyhában annak érdekében, hogy végre megízlelhesse áhított vacsoráját. Felvillant az a kép is, amikor leült a televízió elé, bekapcsolta, majd átadta magát a napi hírek felemelő áradatának. Aztán megszakadt minden, nincs több emlékképe.

- Neve? Hol született és mikor?- kérdezte az éterbe hasító hangon egy borostás fiatal férfi.
- Kadarháti Olivér a nevem - felelte remegő hangon. - Keszkenypusztán születtem, 1978. január 2-án.
- Anyja neve Kispál Lujza? - sürgette meg a kötelező adategyeztetést a kihallgatást végző.
-Igen - bólintott Olivér, majd lehajtott fejjel igyekezett belemerülni elzárkózást jelző magányába, amiből persze erőszakos kérdésekkel rángatták ki.
Zsongva táncoltak az elhangzottak a fejében, levegő után kapkodva kereste a válaszokat. Parancsba adta teste minden sejtjének, hogy a lehető legalaposabban megfogalmazott védelmi vonalat kialakító szavakkal mesélje el történetét. Mint zubogó esőben a szorosan egymást követő cseppek, úgy gördültek a gondolatok Olivér szájából a hallgatóság felé.
- Végezetül, higgyék el nekem, én valóban ártatlan vagyok. Nem vagyok tagja egyetlen pártnak sem, sőt, még egyetlen eszmét sem éltetek esti imámban, nem járok gyülekezetbe, csak néha, de csak nagyon kivételes esetben adok pár forintot a Krisna - tudatú hívőknek a SPAR melletti parkolóban. Én kérem az embereket pártolom, minden szeretetemmel és igyekezetemmel segítek, ha szükséges és a helyzet úgy hozza. Tegnap is például kölcsönadtam a fűnyírót a szomszédomnak, mert az öreg, benzines nyírója egyetlen hörgéssel megadta magát. Szegény, dühöngve fordult hozzám. Hozzám, akivel viszonylag ritkán vált pár szót és reggelente az orra alatt motyogva köszön. Nem értem, miért, de én így is önzetlenül segítettem.
Flegma tekintettel figyelték minden mondatát, nem titkolva a teljes érdektelenséget. Szúróssá vált a levegő, egyre nehezebbé a légvétel Olivér számára. Lassan izzadságfoltok jelentek meg halántékán, melyek egységbe rendeződve lecsurogtak egészen az inge gallérjáig. Még mindig nem értette a szituációt, de ereje fogytán, kétségbeesése végső záradékaként már nem is törekedett erre. Ekkor szólalt meg hirtelen a telefon. A kockás inges kérdező megfontolt mozdulattal nyúlt az íróasztal felé.

A hívóhang nem akart megszűnni, egyre erőszakosabban áramlott szét a szoba légterében. Olivér riadtan eszmélt fel a kényelmes fotelben és értetlenül bámult az ablakon beszűrődő fény felé. Az íróasztalán levő naptárra pillantott és boldogan konstatálta, hogy tíz órától egy kártérítési ügyben lesz tárgyalása.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: Gabalyog
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 2
Kereső robot: 11
Összes: 23
Jelenlévők:
 · Bánfai Zsolt
 · Tollas


Page generated in 0.037 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz