Az éj fekete bársony köpenyén csillagmolyok rágják maguk át; rossz kályhám magában füstölög, míg szenderedik bennem is a szó. Magára marad a gondolat, vándorbottal vállán nekiiramodik, s mire egyet biccenne a fej, a világot már kétszer körbejárja.
És a lassan nyíló holdvirág sápadt lámpásánál az újabb sorok súlya alatt nagyokat reccsen az öreg hintaszék.