Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Hat nap és éjszaka VI.

, 368 olvasás, kisssp , 2 hozzászólás

Ezerszín

Reggel korán ébredt. A felkelő nap a faház nyitott, rácsos ablakán át, éppen a szemébe sütött.
A kemping csendes volt. Feketerigók futkároztak meg-megállva, gilisztákra vadásztak. Messziről sárgarigó fuvolázott nagy igyekezettel.
A két horgász ült a fövenyen, botjaik mögött. A víz jó méterrel visszahúzódott medrébe, és korábbi vad szilajságát feledtetve, szelíden tartott nyugat felé.
Lesétált a partra. Amikor a bokrok közül kilépett, meglátta a lány anyját. A farönkön ült, ahol ők tegnap a lánnyal. Térdére könyökölt, álla tenyerében, és elmerülten nézte a csendes folyót.
Köszöntek egymásnak.
- Beszélnünk kell.
- Rendben – szólt a férfi. Tudta, hogy a lányról lesz szó, és tartózkodó pózt vett fel.
- Látom, jól megértitek egymást a lányommal.
- Baj? Valamit rosszul tettem?
- Nem, nem – mentegetőzött az asszony, amikor megérezte a férfi hangjában a hirtelen zárkózottságot – Adél nagyon sérülékeny. Látod, korához képest komoly. Komolyabb, mint a többiek. Kedvel téged. Csak arra kérlek, bánj vele rendesen. Sok minden történt, ami megviselte. Én is hibás voltam. Most is hibázok.
- Többet kéne vele lenni – gondolta a férfi, de nem szólt, kérdően nézett az asszonyra.
- Nekem is kell a kikapcsolódás. Fiatal vagyok, jár nekem a szórakozás. A férfiak is kellenek. Tizenhat sem voltam, amikor szültem őt. Az apja volt az első. Mikor a legjobban kellett, akkor hagyott minket magunkra.
- És – nézett kérdően a hosszan hallgató asszonyra.
- Majd a többit elmondja neked, ha úgy gondolja. Ne szólj neki, hogy beszéltünk ilyenekről. Majd ő, ha akarja. Ígérd meg! Meg légy vele rendes! Látom, hogy kedvel téged. Ne használd ki! Jaj, nem úgy értem, ne érts félre! Persze nagy már, tudja, mit csinál. Mégis. Nem úgy nézel ki, nem feltételezem rólad. Féltem. Sokat csalódott, nem lenne jó megint – magyarázkodott zavartan az asszony.
- Rendben, értem. Az enyém is ilyen forma, egyiküknek sem ártanék – így a férfi.
Akkor jutott eszébe, hogy másként is gondolhatna rá, másként is viselkedhetne a lánnyal. És az, az eszébe sem jutott.
- A sráccal, avval a főiskolással, összejöttem. Rendes fiú, nem fog sírni utánam, ha vége, de végig ki fog tartani mellettem. Ígérem, nem lesz belőle botrány. Csendesen leszünk. Ne vedd rossznéven. Nekem is kell valami ebből a nyárból. A sodrásból néha-néha a partra kell jutni. És erről se beszélj Adéllal, kérlek! Ne tudj róla! Ő persze tudja. És légy vele rendes! -
Zavartan hadarta el mindezt.
- Nem kell mentegetőznöd! Mindenki jól akarja magát érezni – szólt a férfi, és akkor megsajnálta az asszonyt.
A tábor mozgolódott, néhányan lejöttek a partra.
- Megyek, felköltöm. Jó az alvókája – mosolygott a nő.
Dénes ment, összerakta dolgait, hajójukhoz vitte hordóját és evezőjét.
Reggelinél találkozott a társasággal.
Kávézás közben, szokás szerint, a főnökkel megbeszélték az aznapi teendőiket.
Természetes volt, hogy hárman együtt ülnek asztalhoz. A kissrác is melléjük telepedett. Később segítettek a két nőnek odacipekedni a kenukhoz. Mindenki ment a helyére.
Vízre szálltak. A megszelídült folyóban egymás után sorjáztak a hajók. Felettük néhány gomolyfelhő. Egyre jobban föléjük magasodott a tűző nyári Nap.
Egy helyen álltak meg mindannyian. A hajókat egymás mellé kötötték ki. Széles föveny alkotta az alkalmi strandot. Kis sziget választotta el a jobbparttól, melyen magas fűzfabokrok sűrűsödtek. A szigetecske olyan volt, mint egy óriás, aki elmerült, és csak a kefe frizurás feje búbja emelkedik ki.
A derékig érő vízben lubickoltak, fröcskölték egymást. A bátrabbak beúsztak a folyóba, a sodrással vitették magukat és a mintegy ötven méter hosszú föveny végén, amely a jobbra tartó kanyart követte, kilábaltak a kavicsra. A férfi is ment. Adél követte. Dénes szemmel tartotta. A lány jól úszott, élvezte a vizet.
Sokáig időztek ott, az aznapi táv megengedte. Mindenki strandolt, önfeledten élvezte a napot, a vizet. Előkerültek a fényképezőgépek, kamerák. Fotózás, videózás, kergetőzés. Iszapot találtak egy nagy teberben, amit az ár maga mögött hagyott. Bekenték egymást meg magukat sárral. Az egyik túravezetőt, mondván, gyógyászati célból, homokkal, iszappal temették be úgy, hogy csak a feje látszott ki. Nagyokat nevettek, amikor hatalmas melleket raktak, meg az ágyékánál egy fűzfaágat feltornyoztak vizes homokból. Ott magasodott a kétnemű alkotás fölött. Miután mindenki megörökítette a csodás építményt, a viháncolást ismét fürdés váltotta fel. Később, miután megéheztek, a magukkal hozott szendvicseket bekebelezték, és ki-ki, ízlése szerint leöblítette sörrel, üdítővel.
Együtt szórakozott apraja, nagyja. Dénes velük. Örült, hogy a lány feloldódik a fiatalok között. Adél igyekezett a közelében maradni. A férfi nem bánta. Inkább örült neki. Jólesett a közelsége.
A társaságot délután, már ösztökélni kellett a vízre szállásra.
Még egy helyen kötöttek ki. Egy folyócska zuhatagos beömlését nézték meg. Sokan álltak a két méterről, a zsilip felől átömlő vízfüggöny alá.
Magas partok között eveztek. Az agyagos oldalban partifecskék kolóniája hangosan csivitelt. Lassan csorogtak, nézték a kedves állatok nyüzsgését, röpködését. Közelükbe érve, azok nem zavartatták magukat, néhányan fejük felett cikáztak.
Késő délután volt. A közeli város felé tartottak. Utolsó állomásukhoz, ahol még egy éjszakát tölthettek. Néhány motorcsónak, amelyik elhúzott mellettük, jelezte a fejlettebb civilizáció jelenlétét.
Kikötöttek. A hajókat felcipelték a hatalmas területen elterülő kempingbe, felrakták az arra szolgáló pótkocsira az evezőkkel, az összegyűjtött mentőmellényekkel együtt. A pótkocsit a mikrobusz után kötötték. Akinek az autója az első napi kempingben maradt, beült, és visszautazott, hogy a vacsoráig visszaérjen vele.
A lány is ment volna Dénessel. Nem volt hely csak a gépkocsiért visszaindulók számára.
- Beszélgetni akartam veled – szomorkodott a lány.
- Igyekszem vissza. Várj meg! Majd még lesz idő beszélgetni. Ugye maradtok még éjszakára?
- Igen. Várni foglak.
Többen, a vacsora után, hazaindultak autóikkal. A társaság fele másnap a helyi vízi-parkba szándékozott menni, strandolni, csúszdázni. Azután ki-ki vonattal, autóval haza.
Dénes hivatalból maradt.
Adél a kemping kapujában várta. Ott kuporgott egy csonka padon. Beült a férfi mellé a Fordba, és együtt kerestek parkolóhelyet szállásuk közelében.
Egy parti étteremben vacsoráztak, ahol számukra külön terítettek, a főnök szervezésében.
Adél egyedül jött. Anyja a fiúval, akivel második nap óta együtt volt, úgy döntöttek, kihasználják a hátralévő időt, és külön töltik az estét. A közös vacsorát kihagyják.
A kemping nagy területen volt. Hatalmas platánok tövében lehetett sátrazni. Zúzott kővel beszórt utak hálózták, betonszegéllyel. A bejárat közelében, a kerítés mellett, valamikori KISZ-tábor épületei álltak. A szobák nagy része lakhatatlan. A közös fürdő a szolgáltatás része volt. Mint minden, ez is pusztulófélben. Mocskos, rózsa nélküli zuhanyozók, csorgó csapok, eldugult vécék a férfirészlegnél. A lányok azt mondták, az övék különb. Az itt maradottak részére sátrakat állítottak fel a zuhanyozó blokkok közelében. Gazsi főnök, egy különálló, földszintes épületben foglalt szobát maguknak. A hozzátartozó mosdót, vécét, zuhanyozót felajánlotta az itt maradók használatára. Annak, aki nem akart a közösbe menni. Három gépkocsi maradt, és néhányan, akik vonattal szándékoztak hazautazni.
A férfi a lánnyal vacsorázott. Adél láthatóan örült neki. Nem ült melléjük senki. Volt hely bőven, nem mindenki jött el, akinek foglalva volt.
- Miért vagy rosszkedvű – kérdezte a férfitól – mi bánt? Nem tudtál beszélni a lányoddal?
- Nem. Nem sikerült. Majd reggel megpróbálom ismét.
Adél szóval tartotta, igyekezett felvidítani.
Rendeltek egy üveg könnyű bort, azt kortyolgatták, és beszélgettek. Szólt a zene a helyiségben, nem tudtak zavartalanul társalogni. Már mindenki elköszönt, amikor ők is szedelőzködtek.
A sátraknál elváltak. – Fél óra múlva, itt – beszélték meg.
Dénes a zuhanyozóból tartott sátra felé, amikor meglátta a nőt a padon. Maga elé bámulva ült. A lámpaoszlop fényén keresztül is látszott, hogy könnyes a szeme.
- Mi baj Gabi? Mi történt veled? – hajolt hozzá a férfi.
- Nem Gabi, hanem a Zita vagyok – mondta – kösz, de nem érdekes – és nézett maga elé.
- Bocs, Zita – a férfi most ismerte meg, az első napi két nő közül az egyiket, akit leszbinek gondoltak – mi baj?
Nagy nehezen elmondta a mellé telepedő férfinak, hogy a barátnője miatt.
- Nem kell mondanom, hogy érzek Gabi iránt.
- Nem kell. Evvel nincs semmi bajom nekem. Megértelek, te így érzel.
- Igen? – mikor látta a férfi őszinte tekintetét, mondta tovább.
- Eddig minden rendben volt köztünk. Tudom, hogy neki van fiúja, előtte nekem is volt, aztán egymásra találtunk, és együtt voltunk… Aztán összejött ezzel az egyetemistával, itt. Velem, meg nem akar már egy sátorban sem lenni. Szemét dolog, amit csinál.
- Beszélj vele!
- Nem tudok. Elment, azzal – könnyezett újra.
A férfi zavarban volt, nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Próbált úgy beszélni, mint a középiskolában, az osztályában lévő, és szerelmi csalódással hozzá forduló tanítványaival. A nő legalább huszonöt volt, de úgy viselkedett, mint egy gimnazista lány.
Vállához vonta a pityergőt, mindenféle közhelyes dolgokkal vigasztalta, míg lassan megnyugodott.
- Tudok valamiben segíteni?
- Nem. Nem. Azért köszönöm, hogy beszélgettél velem, meg minden… Majd túlteszem magam rajta.
- Még másként is alakulhat, hosszú az éjszaka. Ha van mégis valami… segíthetek. Megtalálsz.
- Jó. Most nem. Kösz.
Mentek a maguk útjára. Mire felöltözött, Adél várt rá a lámpa alatt.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: kisssp
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 16

Page generated in 0.0376 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz