Dénes az egyik faház üres szobájába költözött. Asztal, székek, két kárpitozott heverő meg egy szekrény volt az egyszerű berendezés. Tiszta lepedők, takarók a fekhelyen. A házban zuhanyozó.
A másik szobában mentőmellények, evezők voltak felhalmozva, külön a sérültek, töröttek meg néhány elsősegélyláda. A faház mintegy kétszáz méterre volt a büfétől. A zene odahallatszott. A rácsos ablakon keresztül, a szobából a vízre lehetett látni. A lemenő nap hosszú árnyékot vetített a folyóra. A föveny széles sávban sárgállott. A homokot a nyári nap gyorsan megszárította. Kevés iszap maradt, a lezúduló ár nem hagyott időt a leülepedésre.
A túloldal néptelen volt. A bokrok között az árnyak egyre sötétebbek lettek. A nap még nem bukott le a magas nyárfák mögött. Az este kérlelhetetlenül közeledett. Egyre hosszabbakká váltak az árnyékok.
Két horgász ballagott egyszerű felszereléssel a kempingtől lejjebb, folyásirányban. A férfi látta őket az ablakból, ahogy leszúrják ágasaikat, és a horgot fenékre hajítják, elhelyezik a botokat, majd leülnek melléjük. Rágyújtottak egymástól néhány méterre. Felhallatszott beszélgetésük foszlánya.
Lezuhanyozott a langyos vízben. Tiszta pólót, nadrágot vett, és vacsorázni indult.
A vízparton felfelé sétált, nézte a zavaros vizet, és a partot, amelyen még jó néhányszor ki kell kötnie. Mire felért, csaknem mindenki az asztalnál ült. Kanalazták a frissen elkészített, és a faluból még forrón odahozott töltött káposztát.
Adél az anyjával, a széles asztal mellett, a fapadon ült. Szorítottak neki is helyet. Az asszony láthatóan nyugodt volt, mintha tegnap óta lehiggadt volna. A férfi nem tudta, mi lehet az oka. Vagy rendesen kielégítették, vagy nagyot csalódhatott – gondolta magában.
A lány jó étvággyal, szótlanul evett, időnként rápillantott a közöttük ülő férfira.
Miután a vacsorázók közösen letakarították az asztalokat, táncteret hagytak a dobogóra telepedett fiú előtt, aki már a vacsora alatt is zenével igyekezett az est hangulatát megágyazni.
Dénes a partra indult telefonálni. Megígértették vele, hogy visszajön hozzájuk. A többség visszasétált a faházak felé. A lányok sminkelni, átöltözni, a fiúk sörért meg az otthonról hozott és még meglévő italokért.
Dénes néhány mondatot váltott lányával. Napi dolgaikról beszéltek. A lány fáradt volt, álmos, készült lefeküdni. Az itt történtekről, a zavaró körülményekről nem szólt a férfi. Még inkább féltően beszélt.
- Mi van veled, apa? Már megint túlaggódod magad. Tudod, hogy vigyázok magamra, nem vagyok már olyan kicsi. Tizenhat elmúltam, ha nem emlékeznél rá – nyafogott egy kicsit – mindig jó kislány voltam. Meg maradok is. Neked – hízelgett - szeretlek.
- Én is, nagyon.
Elköszöntek. Dénes tudta, hogy anyja figyel rá. Igyekeztek minden fontos dolgot megbeszélni a gyerek ügyében úgy, mint akkor, amíg együtt voltak. Az asszony néha merev volt közös dolgaik intézésében, de a férfi nem haragudott ezért. Megszokta. Megnyugodott, hogy hallotta a hangját. A tegnapi balhén még nem tudta magát túltenni.
Helyére ment, kiterítette nedves ruháit, összerakta a másnapi felszerelését. Reggel nem szeretett ilyenekkel foglalkozni.
Fél óra eltelt, mire visszatért az induló buli tetthelyére. Csaknem a közepébe ért. A felnőttek egy összetolt széles asztalt ültek körbe. A főnök a barátnőjével, a túravezetők meg a sofőr. Söröztek. Szokás szerint az odaérkező meghívta a társaságot. Dénes kérdezte, ki mit kér. Elhozta egy tálcán, a faház oldalából nyíló pulttól az italokat, és leült közéjük. Zoli, a sofőr, aki szolgálati nyugdíjas tűzoltó volt és kifogyhatatlan az élményekből, nagy hangon szórakoztatta a társaságot. Néhány elhaladó is megállt hallgatózni. Többen hozták a poharukat, és leültek közéjük.
Bent, a tető alatt, a betonplaccon, egy kupacban táncoltak. A mai módi szerint. A lányok kifestve, csípőjük, hasuk szabadon. A nadrág arasznyira a köldökük alatt.
Dénes benézett, miközben az italokat hozta a pulttól. A két nő, akikkel első nap evezett, szorosan egymás mellett, ott riszált a nagyfiúk között. Láthatóan jól megvoltak.
Adél is ott táncolt, a vele egykorú fiúk társaságában. Nem tudta megállapítani, ki, kivel táncol. Úgy nézett ki, mindenki mindenkivel.
A lemezlovas ügyesen kezelte, forgatta a számokat. Szólt a slágerzene, mindenki megtalálta a kedvére valót. Bárki kérését teljesítette. A vidámság egyre magasabbra szökött.
Fogyott az ital is. A sarokban csocsóztak. Csörömpölésük, örömujjongásuk elvegyült a diszkózenében.
A hosszú asztal mellett, időnként párosával, elhúztak a lányok a mosdók felé. Adél is az anyjával. Visszafelé a lány hívta.
- Gyere táncolni! Szeretnék veled – mondta.
Éppen valami vad ritmusú szám pörgött.
- Ha lassúbb jön, majd akkor hívj!
A lány visszanézett, miközben anyja kézen fogva húzta magával a sűrűje felé. Beálltak közéjük. A férfi egy darabig nézte, milyen ügyesen mozognak az éppen divatos stílusban, majd visszafordult a társasághoz. Nem volt fáradt, de már ment volna a helyére. Nem lelkesítette a buli. Munkájával együtt járt. Hozzá tartozott, hogy amíg a csoport tagjai, vagy a diszkó véget nem ér, ott legyenek, legalább egy közülük, ha valamit intézni kell. Felelősek voltak mindenkiért, amíg a túra tartott. Különösen a kiskorúakért. Persze a felnőttekre is gondjuk volt. Tehát maradt. Módjával iszogatta sörét. A rövidet már visszautasította.
Lassú számot kezdtek játszani. A lány kijött érte.
Először egymás előtt mozogtak. A férfi meggondolta magát, megfogta a kezét, és átkarolta a lány derekát. Adél örült neki.
- Jobb így – mosolygott – szeretem, ha a partnerem a közelemben van.
- Igen. Jobb. Én is így gondoltam.
A lánynál magasabb volt. Annak homloka az álláig sem ért. Lötyögtek szótlanul. A lány ránézett, közelebb húzódott hozzá. Érezte bőre illatát.
Beszélni próbált hozzá, de nem hallották egymás szavát. Ordítani nem akartak.
- Táncoljunk inkább. Örülök, hogy itt vagyok. Most ne beszéljünk.
- Rendben – és beleszagolt a lány hajába.
Még egy lassú következett. A lány nem eresztette el. Egyre közelebb húzódott, simult a férfi melléhez. Csak a két póló, ami rajtuk volt, választotta el őket.
- Talán ez már nem illendő – súgta a lány fülébe.
- Miért? Mindenki így táncol. Nem jó neked így?
- Dehogynem! Csakhogy…- szakította meg, mert a zene elhallgatott, szünet következett. Csendes háttérzene hallatszott.
A lány körbe nézett, nem látta az anyját a helyükön.
- Menjünk, keressük meg anyát! Nincs igazán jó hangulatban. Az egyik fiú mondott neki valamit, amit rossznéven vehetett.
A parton nem volt. A házban találták meg. Sminkelte magát, a szemei ki voltak vörösödve. Próbálta eltüntetni.
- Valaki cikizett, bántott?
- Nem, nem! Nem arról van szó! Ne törődjetek velem, menjetek vissza, megyek én is, ővele, akivel jöttem. Ide várom. Fent találkozunk.
Otthagyták. A lány még bement a mosdóba, a férfi a ház előtt várt rá.
Lementek a partra. A két horgász már nem volt ott. A csillagok világítottak csak. A Hold sehol. A túloldal fekete tömege beleolvadt a nyári éjszakába. Éji madár sípoló hangja szólt a távolból, folyamatosan, kis szünetekkel. A víz halkan csobogott, a háttérben a zenét a szegélyező fák lombja tompította le. Feljebb járhatott valaki, elhaló léptei súrolták a kavicsot.
Hallgatták a csendet.
A lány egy fatörzsre ült a fövenyen, amit talán az ár hozott magával. A férfi mellé telepedett.
- Miért van az, hogy éjszaka jönnek elő a furcsa gondolatok, amelyekkel nappal nem is törődünk?
- Talán, mert éjszaka érzi magát az ember igazán egyedül, ha csend veszi körül – szólt a férfi - a sötétség is segít benne.
- Magányos vagy?
- Nem, nem mondhatnám. Sok ember vesz körül.
- Értem, de nem érzed időnként, hogy egyedül vagy?
- Néha igen. Az ember már csak ilyen. Néha nagyon magányosak lehetünk. Néha kell az is. Távol mindentől. Mindentől, csak a gondolatainkkal maradni.
- De most nem, ugye – szólt kérdőn a lány – a hajóban kérdeztem tőled valamit. Elmondod?
A válásáról kérdezte. Akkor a fiú előtt nem akart szólni róla. Kelletlenül, akadozva, de elkezdte. Nem is értette, miért is mondja el. Néhány nap múlva elutaznak, tán sosem látják egymást. Talán éppen ezért.
- Szerelemből házasodtunk össze. Sokan élnek együtt papírok nélkül, én akartam, mindenképpen, hogy legyen hivatalos. Két év múlva jött a gyerek. Mindketten szerettük volna. Én meg akartam állapodni. Előtte sokáig csavarogtam. Egyetem után, meg még aközben is, jártam az országot. Zenekarral.
- Énekeltél, valamilyen pop együttesben? – lelkesedett a lány.
- Nem. Dzsesszt játszottunk, vagyis dixilendet. Trombitás vagyok, vagyis voltam. Nem énekeltem – mosolygott orra alatt.
- Sok lánnyal volt dogod?
- Igen, akadt elég. Sok is volt, meg mindenféle. Voltak közöttük nagyon rendesek, meg nem olyanok. Nem mindig bántunk velük tisztességesen. A zenekar külföldre szerződött, Svédországba. Nem mentem velük. Akkor ismertem meg a feleségemet. Elegem volt a csavargásból, meg akartam állapodni. Talán túlságosan is azt akartam. Megállapodni.
- Hogyan? Mért volt az baj?
- Akkor már tanítottam, hazaérve nem volt kedvem menni sehová. Inkább otthon ültem volna. Egyre ritkábbak lettek a koncertek, a színház, a közös üdülés. Nejemnek hiányzott a pezsgés. Gondoltam, ha megszületik a gyerek, leköti. Aztán visszament dolgozni, a gyerekkel én voltam inkább. Továbbtanult, esti főiskolán. A gyerekre én vigyáztam. Egyedül engedtem őt a koncertekre, aztán hétvégeken is, a barátnőivel. Mire feleszméltem, hónapokig nem szeretkeztünk. Bevallotta, hogy mást szeret. Elváltunk. Nem volt hajlandó még kísérletet sem tenni a rendbe hozásra. Azt mondta, hogy nem szerelmes már belém. Váljunk el.
- Neked volt valakid?
- Nem. Soha nem csaltam meg. A lányunk még kicsi volt. Az egészből nem sokat fogott fel, csak azt látta, hogy nem vagyok otthon. Értelmes gyerek, meg lehetett vele beszélni - Mindketten szeretjük őt, csak nem vagyunk együtt – így értettük meg vele. Igyekeztünk, hogy ne legyen belőle kára.
- Szerinted nem volt?
- Nem. Remélem nem. Meg nem is lesz. Csak nehéz most, hogy nem vagyunk egy városban.
- Mennyi idős?
- Tizenhat.
- Olyan nagy?
- Igen. Szép nagylány.
- Egyébként jól megvagy a volt nejeddel?
- Igen. Nincs semmi gond egymással. Fizetem a tartásdíjat, ha tudok, többet is. Igyekszünk a lányunk dolgait közösen rendezni. A férfi, akivel már évek óta együtt él, szereti őt, meg a lányunkat is. Van közös gyerekük. Két éves. Lányom időnként elhozza magával, mikor találkozunk. Kedves kislány.
- És neked? Van valakid, vagy volt rajta kívül?
- Nem. Néhány rövid kapcsolaton kívül senki.
- Miért?
- Nem így alakult. Meg nem is erőltettem.
- Mégsem vagy magányos?
- Nem. Már megszoktam – mondta bizonytalanul.
- Meg lehet?
- Az egyedüllétet? Talán.
A lány közelebb bújt hozzá. A férfi nem húzódott el. Kicsit megfogták az emlékek. Rég nem beszélt erről, főleg ilyen hosszan. Senkinek.
Nagyokat hallgattak.
- Látod, milyen szokványos történet! Semmi érdekes nincs benne. Hétköznapi eset, számtalan ilyen van az életben.
- Azért nem mind ilyen. És nem is szokványos. Szerintem.
- Veletek is hasonló történt? Elmondod?
- Persze! Elmondom. Neked szívesen.
Aztán, minden másról beszéltek, az itt történtekről, a további napok várható eseményeiről. Főleg a lány beszélt. Sokat, örömmel, kitárulkozón, igazi, mindennapi kamaszlány módjára. A férfi mosolyogva hallgatta, néha közbekérdezett, együtt nevetett vele.
- A két nő, akikkel együtt eveztél az első napon, és mindig együtt vannak, ugye leszbik?
- Talán. Inkább az alacsonyabb ragaszkodik a másikhoz. A vékonyabbiknak barátja van, úgy tudom – így a férfi – engem nem zavar, az ő dolguk, meg egyáltalán. Megértem. Én is a nőket szeretem – mosolygott a férfi.
- Bolond vagy! - Adél együtt nevetett vele.
Családi dolgairól nem beszélt. A férfi nem erőltette. Majd elmondja, ha tényleg akarja.
Fent megszűnt a zene. Az emberek zajongva indultak a házak, a közös fürdők felé. Egy csapat a partra jött. Hangoskodtak, kavicsot dobáltak a vízbe.
Kikerülték őket. A lány fogta a férfi kezét, és a bokrokon át a házak felé húzta.
Az anyja otthon volt már. Az ablakon keresztül nézett a sötét szobából az ösvény felé, ahonnan őket sejtette.
Elköszöntek egymástól. Megvárta, míg a lány bement.
Sokáig nem tudott elaludni. A férfi fejében a folyó, a lány, a part képe gomolygott. Gondolatait nehezen tudta az álom lecsillapítani.
Még két nap, még két éjszaka, és vége a szezonjának. Ha minden jól megy, pár evezéses nap, és utoljára köt ki idén. Azután a lányával lesz két hétig. Majd együtt találják ki a programot. Közösen választják ki. Lesz rá pénze. Ide nem akart visszajönni.
Jövőre? Majd meglátja.
|
Online látogatók:
Látogató: 68
Regisztrált: 3
Kereső robot: 17 
Összes: 88
Jelenlévők:
