Navigáció


RSS: összes ·




Esszé: Irigység nélkül, jó szívvel

, 341 olvasás, kiskecelanyom , 5 hozzászólás

Elmélkedés

A Biblia szerinti hét főbűn közül talán az irigység az, ami cseppet sem veszített abból a negatív tartalomból, amely miatt valaha ezek közé a vétkek közé sorolódott. A kevélység, a fösvénység, a harag, a bujaság, a jóra való restség és a torkosság jellemvonásokhoz elítélő, de mégis talán egy kis gúnnyal tarkított, itt-ott elnéző/lenéző, lekicsinylés kapcsolható. Az irigység viszont az a sajátság, ami még ma is valószínűleg ugyanazt jelenti, ugyanazt a jellemgyengeséget hordozza, mint ezer évvel ezelőtt:
Az irigy embernek elviselhetetlen megtapasztalni mások gyarapodását, akár tárgyakról, életszínvonalról, akár tudásról, a dolgok szerencsés együttállásáról legyen szó. Az ilyen ember szívesen hall vagy olvas neves, befutott emberekről negatív előjelű híreket, rágalmazó intrikákat. Nagyon is létező igény és az effajta hír-éhség kielégítésére virágzik ma a bulvársajtó mindenütt.
De miért is szólók most minderről? A kormány rezsicsökkentő rendelkezésére reagálva az ellenzék képviselői közül sokan azt sérelmezték, hogy egyformán csökken a jobb módú emberek és a kevésbé tehetős emberek havi kiadása. Hangsúlyozzuk: csökken. Akkor nem hallottunk e sorokból senkit felszólalni, amikor éveken keresztül csak emelkedtek a gáz, az áramszolgáltatás és a háztartás fenntartásához szükséges egyéb szolgáltatások árai. Miért növekszik egyformán a szegény ember és a gazdag ember kiadása? Az alacsony jövedelmű családok esetében miért nem kevesebb százalékkal nőtt a gáz ára? Ám most, amikor csökkennek a költségek, több marad a háztartásokban, akkor felszólalnak a jól fizetett képviselők, párt-tisztségviselők, hogy miért csökken a gazdag ember számlája éppen oly mértékben, mint a szegényé. Nincs itt valami furcsaság? Némely körökben mintha megkopni látszana az irigység, mint ártalmas tulajdonság rossz megítélése, sőt. Felelős emberek azt kommunikálják fő műsoridőben minden csatornán az ország lakosságának, hogy ma Magyarországon bűn jómódúnak lenni. Ugyanakkor nem kell irigyelni a jobb mód érdekében tett szellemi és fizikai erőfeszítést, az állóképességet, a kitartást, a jó értelemben vett ügyességet, mert az csak úgy van. De a végeredményt, a jó életszínvonalat, s annak látható jeleit, a tehetősebb embert körülvevő tiszteletet, a jólét megnyilvánulásait, a pénzt, az autót, az úszómedencét azonban irigyelni kell. Tehát annak az embernek ne is csökkenjen oly mértékben a rezsije, mint a szegényebb emberé. Hogy is van ez? Értéktelen, hitvány az az ember, aki többre vitte nálunknál? Neki nem jár az, ami megjár a kevésbé tehetséges, esetleg aluliskolázott polgárnak? Az irigység mardosó, lélekromboló tulajdonság. Nem túl helyes, ha egy képviselő mások értékei láttán irigységet, ellenséges indulatot ébreszt az emberekben, más mércével mérve a tehetős és szegényebb embereket.
"Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, amely segíthet ez embereken." – vallja Márai Sándor az irigyekről.
A néphagyomány nem véletlenül jellemzi az irigységet sárgának, mert kapcsolatba hozza a máj és epeműködéssel, nyilván sok évszázados megfigyelés alapján. Irigyeim sokan vannak, mint a kutyák, úgy ugatnak, adok nekik víg napokat, hadd ugassák ki magukat – mondja a népdal.
De nézzünk kicsit e jellemhiba mögé más szempontból is. Pszichológiai vizsgálatok foglalkoztak azzal, hogy az irigység, a gyűlölet, a harag milyen fizikai hatással van az emberre és a társadalomra nézve. Szakemberek megállapították, hogy e tulajdonság gátolja például a megfelelő emésztést, hiszen ez a sajátság nem vállalható nyíltan, ezért inkább az embert belülről marja igazán. Egy vizsgálat egy egész csoportra kierjedően azt állapította meg, hogy a többség gyomorhurutos panaszai mögött bizony szakmai féltékenység, irigység és ebből kifolyólag a gyűlölködés áll.
Persze, nem lennénk igazságosak, ha nem szólnánk e tulajdonságnak arról a megnyilvánulásáról, amikor az még egy körülírható, vállalható, egészséges szakaszban fogalmazódik meg bennünk. Amikor az a másik ember teljesítményének elismeréséről szól, mely számunkra egyúttal mértékadó és elérendő cél lehet. Ami arra ösztönöz, hogy mi magunk is próbáljuk megközelíteni azt a színvonalat, azt az eredményt, azt a produktumot, akár a sport, akár a művészeti, szellemi vonatkozásban, az üzleti élet porondján, vagy az élet bármely területén. Önzetlenül, jó szívvel kellene tekinteni mások sikereire, eredményeire, amelyekre mi magunk is törekedhetünk.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Esszé
· Írta: kiskecelanyom
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 2
Kereső robot: 13
Összes: 26
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · Öreg


Page generated in 0.0427 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz