(Újromantikus szonettkoszorú)
1. Szövődik zajtalan köréd
A hazug szó lelket tépve haragít.
Gyors pengéje sebet vág, diadalma
Vesz körül, és éj-odvak hatalma
Szövődik zajtalan köréd, kifakít
A fehér hang. Ha utolsó búcsút int
A jó, ki éleszt majd leheletével?
Tested ki olvasztja fel tűz-testével?
Lesz-e még ölelés, megvert Földön hit?
Miért téged soroznak a vesztesek
Közé? Tiszta kézzel maradsz egyedül.
Terített asztal nem jár mellőzöttnek!
Aki jó volt, rossz lesz, egyenes ferdül,
Ránk vetül árnya, s élvezettel ölet.
Téged is utolér a gyors gyűlölet.
2. Az új rend rádűlhet
Téged is utolér a gyors gyűlölet,
Ha arcodon mosolyod nem lesz szabad,
Társad, ha szól a hangok üres szavak
Maradnak, s nincs ki előtt megnyisd öled.
Porló tested szép szó nélkül kiszárad.
Megsemmisülten hiába emeled
Fejed a magasba, ha nincs jelened
Idegek idején összedől várad,
Elméd elkábítva, többé életed
Mit sem ér. Ne dőlj be, ha újra árad,
Ordas eszme árja! Ismét féltened
Kell gyermeked, ha akaratod sápad.
Új rend őre, meglásd megint rádűlhet:
S agyadba csattan a sötét rémület.
3. Fordított feszület
S agyadba csattan a sötét rémület
Atomokra bomlik, mit a Természet
Nemrég még egynek alkotott. Enyészet
Bűze terít be. Fordított feszület
Leng az oltár helyén. Omló vakolat.
Reszkető árnyékod fut visszafelé,
Nem éred utol, hiába döfsz elé,
Halni térsz, hiába szidod bajodat,
Átkod utóbb, lásd, fejedre visszahull,
A kétségbeesés messzire kerget,
A vészharangot kongathatod vadul,
Sáros, havas úton jön a fergeteg,
A gyűlölet eget-földet szétszakít,
A világ pupilládba szúr, megvakít.
4. Rajtad tapos
A világ pupilládba szúr, megvakít,
Akár a fehéren izzó, éles fém.
Pénz, hatalom, erő, élő szövevény,
Körbevesz, behálóz, legyűr, megvadít,
Nem kímél. Mohó tűz-szemek lobbanó
Fénye gyúl ki a csengő arany hangra,
"Ember vagy te is, embernek farkasa",
Mindenre elszánt akarat robbanó
Elegy lesz, a hideg bosszú hirtelen
Támad fel, akár egy tüzes szerkezet,
Agyadat elárasztja a féktelen
Láz, s az egyenruhás tömeg-szervezet
Rajtad tapos, hiába ordítottál:
Egy perc alatt veszted el ami voltál.
5. Sír nem őrzi
Egy perc alatt veszted el ami voltál.
Életed, ez a különös egy, nem nagy
Pont a mindenséghez mérve, hiszen csak
Villanásnyi míg éltél, gondolkodtál,
De anyagtalan lelkedhez hasonló
Nincs több se fent, se itt lent, mert semmi vagy
Ugyan egyedül, s nyugszol majd kő alatt,
De mit a világnak adhatsz koporsó,
Sír nem őrzi. Szenny elér a torkodig
Ha nem teszel ellene, már sajognak
Tagjaid, de dühöd farkas fogaid
Ne növessze! Vissza majd hited hoznak
A jóba, képed nem lesz így vértelen,
Gondolat sem bánt, ha nincs már értelem.
6. Hűlt helyen
Gondolat sem bánt, ha nincs már értelem.
A sok tanulás, céltalan volt az is?
Hazugság agyadba fúrt fájó kavics,
Okos felismerés marad fénytelen,
Ha nem követi nemes tett, szeretet,
Maradsz aranykalitkádban egyedül.
Ki kért arra, hogy bánatot hegedülj?
Aki hűséges annak jár tisztelet,
Ki máglyán is dalol. Elméd életlen
Marad, ha képzeletednek ketrecet
Fonsz, szárnyszeget madár leszel életen
Át. Ha elfogadod a kényelmeset
Ostoba semmivé leszel dúlt helyen,
S nem kell jót, rosszat idézni szüntelen.
7. Némán lebeg
S nem kell jót, rosszat idézni szüntelen
Függöny lehull, a képzelet lemállik,
Hiába harcolsz, küzdesz mindhalálig.
Gőgös szellem eltűnik kíméletlen.
Nem ér el több hír, marad a nagy titok,
Többé már nem vonz a dicsőség, jóság
Sem vigasztal, a másnapos valóság
Utolsó képe szétfolyik, ami volt
Némán lebeg, akár kagyló a tóban
Összezáródva. Várod milyen próbát
Kell kiállnod. És hiába hajoltál
El a gúny-nyilak elől. Az ostobát
Ne becsüld le, ha ólom jut golyóba:
Fel se fogtad, s már nem vagy több egy foltnál!
8. Ez lesz a sorsod
Fel se fogtad, s már nem vagy több egy foltnál!
Ez lesz a sorsod meglásd Magyarország.
Dicsőséges múlt után ki hű hozzád?
Mi látjuk már: nem az vagy ami voltál.
Jobb lenne eltaszítani a jelent,
Mit rád zúdítottak a sok szenvedést.
Nevedet töröld ki, fába ne vésd!
Tompa agy ne legyen mit megfejtened!
Amivel bemocskoltak, az mind sár volt.
Régi világod már messze repült.
Tükrödből üres arc néz rád örökké.
Elmondhatják, mit kívántak – teljesült.
Szellem és akarat hiába lángol,
Édes szenvedély már nem gyötör többé.
9. Arcukra süt jelet
Édes szenvedély már nem gyötör többé
Gyanakvás sava sem marja szüntelen
Bőrödet, becsület marad hűlt helyen,
A fényesség tere lesz a sötété,
És a hunyt világ - gúnyosan integet.
Jobbra és balra egyforma pribékek
Állnak, meredt szemmel szemedbe néznek.
Ha állod tekintetük, térdük már remeg!
Arcukra süt jelet a jeltelen hold,
Ördög prédikál bennük, szavuk
Vetül a jövőre, s a ragályt vérrel
Kell lemosni. Hol a hatalom ága
Tépi a zászlót, a bűn marad a folt.
S a képed? - egybeolvad a háttérrel.
10. Ne lengess lobogót
S a képed egybeolvad a háttérrel.
Ne lengess lobogót, jobb ha eldobod!
Nem tudhatod ki lesz majd a gyilkosod.
Eltűnik hamar a villanó késsel.
Hátsólépcsőn lopva menj, mert ha kigyúl
Az arc, penge villan, s utolsót hörög
A tüdő, a homályban rajtad röhög
Majd valaki, összeesel, ő virul.
Hiába sikoltasz nem jön senki se.
Jobb ha csendben maradsz, és nem versz lármát.
Földön fekszel, de azt hiszik csak részeg
Vagy és átlépnek rajtad. Nemes hite
Kinek van, hogy segítsen? Lelked száll már,
Álmod, ha volt, az is eltűnik végleg.
11. Pénz a vezére
Álmod, ha volt, az is eltűnik végleg.
A harag mérge ellened nem fordul
Többé, mosdatlan szájakból nem mordul
Rád a bosszú. Énekszó nem zeng érted.
Országot, pártot, akár a szélkakas
Vált irányt ki szólamot fest mezére,
Kinek az érdek, a pénz a vezére,
Az átmenet kegyelme folytán hasas
Mindig a bukszája, tűz közelébe
Jut hamar, úgy helyezkedik: ne fájjon
Neki más éhe-szomja, és a rendjel
Az ő mellén virítson. Vézna tájon
Munkára sürget. Szállj halál elébe!
Mint fénylő napod az utolsó perccel!
12. Gonosz vetése lesz
Mint fénylő napod az utolsó perccel.
Nem táplálhat mocsarat a vízesés,
Ha fényből szivárványt fest, a hit kevés,
Ha elmarad a tett, a test az esttel,
Szerelemmel telítve a félelem
Ellen hat, szabaddá tesz, ha csupa seb
Akkor is gyógyul az élet, édesebb
Lesz a jelen. Múlt marad történelem.
Mégis fáj, ami rég letűnt. A vad gyom
Mögött ott reszket az öntudat, s vakult
Napokban életünk. Porló ősöké
Marad a szép, ha a jelen elvadult,
Gonosz vetése lesz benned a vagyon:
S a bűn világában pihensz örökké.
13. Új arcél tárul eléd
S a bűn világában pihensz örökké.
Míg szét nem hullnak benned az elemek,
S mindent veszítve az anyag ki nem vet.
Búcsúzó gyászdal marad a hősöké.
Neked a ropogás jut, tűz mely perzsel.
Egyszer talán megleljük egymást újra,
Tisztulva, új fényes csillaggá gyúlva,
Ott, ahol a sötét lyukról lebben fel,
Az antianyag fátyla és új arcél
Tárul eléd, az Istené, aki vonz
Erősen magához, s míg fülel füled
A kozmikus dalra, találsz egy új hont,
Hol kvarkokban új fortéllyal, új harc kél.
S a Földön élők - maradnak nélküled.
14. Többé ne érezzük
S a Földön élők maradnak nélküled.
Míg rögök be nem temetik őket is.
Ígéretekkel hiába etetik
A népet, ha elfogja a szédület -
Nincs irgalom, mint fény fröccsen szét a düh,
Sikolt a homlokok mögött, s felébreszt
Gyanútlan, tompult álmából ezreket.
Hiába őrzi ősi fészkét a bűn
Sötét madara, gyűlöletből mosva
Tiszta lesz majd a közös, szent akarat,
Torkok felhangolt idege gazdagít,
Követel tiszta szavakat, igazat.
Ha tétlen maradunk ránk osonva
A hazug szó lelket tépve haragít.
15. A bűn világában
(Mesterszonett)
A hazug szó lelket tépve haragít.
Téged is utolér a gyors gyűlölet,
Agyadba csattan a sötét rémület,
A világ pupilládba szúr, megvakít.
Egy perc alatt veszted el ami voltál.
Gondolat sem bánt, ha nincs már értelem,
Nem kell jót, rosszat idézni szüntelen.
Fel se fogtad, s már nem vagy több egy foltnál!
Édes szenvedély már nem gyötör többé,
S a képed egybeolvad a háttérrel.
Álmod, ha volt, az is eltűnik végleg,
Mint fénylő napod az utolsó perccel.
A bűn világában pihensz örökké,
S a Földön élők maradnak nélküled.
Megjegyzés: egy korábbi művem átdolgozott változata. Egy vers - és egy szonettkoszorúra még inkább igaz - soha nincs készen.
|