Navigáció


RSS: összes ·




Mese: Femme Fatale VIII.

, 642 olvasás, quentin , 3 hozzászólás

Ezerszín

dubium cruenti

10 éves sem voltam, amikor dédapám ősz-öreg, nagyon barna bőrű bácsinak mutatott be. Arcát hatalmas, mély ráncok cakkozták keresztbe-kasul, a neve olyan kiejthetetlen és furcsa volt, hogy nem is tudtam megjegyezni. Láthatta rajtam az értetlenséget, mert az mondta halkan, furcsán ropogtatva a szavakat, hogy szólítsam csak Sápadt Holdnak. Emlékszem, azt gondoltam: ennyire öreg bácsik csak a mesékben vannak. De nem sokáig gondolkodtam ezeken, mert amikor ismét megszólalt a hangja erősebb volt az acél csendülésénél:

- Tudsz-e tomahawkot célba dobni, kis legény? – kérdezte és bőrövén függő fényes fejű kisbaltájára mutatott. A dédapámra néztem, aki bátorítóan mosolygott rám. Megcsóváltam a fejemet. Az öreg ember a ráncok mögül szintúgy biztatott és amikor elmagyaráztam neki, hogy a fejszéje nekem bizonyára nehéz, akkor barna bőr táskájából egy ugyanolyant, de jóval kisebbet vett elő. Elém tartotta.

"Geronimo" – olvastam rajta a nevemet és nem is tudtam leplezni az örömömet. Gyönyörű fegyver volt. Szikrázott az élén a nap, csodásan csillogott, és ahogy a kezembe fogtam erősnek és legyőzhetetlennek éreztem magam. Sápadt Hold hetekig velünk lakott a kastélyban. Illetve inkább a kastélyparkban, mert nem jött be hozzánk, hanem a fák között lakott, és ott is aludt. Nyári szünet volt, így semmi nem akadályozta meg abban, hogy egész nap velem játsszon. Roppantmód élveztem, és ennek a legfontosabb oka azt hiszem az lehetett, hogy minden olyan dolog, ami korábban súlyosan tilos volt, az nála a legtermészetesebb módon volt velejárója a létezésnek. Fára másztunk, puskával, íjjal lőttünk, bejártuk az erdő alatti pókhálós, patkány-lakta pincéket és barlangokat, ahol száz éve senki nem járt. Megtanított eltüntetni a nyomainkat, és olvasni az állatok nyomaiból… talán ezért is lettem olyan, aki észreveszi a jeleket.

Pent és az ügyvédet egyetlen egyszer láttam együtt. Egy – a műtőasztalon kimúlt páciensünk rokonai képviseletében járt el, kikérdezte az igazgatót és a stábtagokat, és máshogy pillantott - különös módon oldalra fordított fejjel. Nem kellett bizonyíték, vagy bizonyosság. Alig két nap múlva már megbaszta Pennyt… Ezt Roger maga mondta így, amikor a meló szünetében betértem az irodájába. Nagy volt a pofája, mert fegyvert fogott a kezében, és rám célzott. Bal kezében szivart tartott és a hamut a szőnyegre verte. Nyitva volt az ablak, forró levegő ömlött a szobába, mindkettőnkről izzadtság folyt, kintről épp egy közeledő vonat hosszú, elnyújtott füttye szűrődött be.

- Figyelmeztettek a barátaim, hogy maga veszélyes alak, de leszarom. - közölte, aztán megkérdezte kérek-e szivart. Megráztam a fejem. - Ő bezzeg kért, többször is – vihogta. Tettem felé egy lépést, erre kibiztosította a fegyvert és megcélozta a szemem közét. Játékosan hunyorgott is hozzá. Majd azt mondom, hogy amiatt a műhiba per miatt jött, és megtámadott – szűrte a fogai között. Aztán valami olyasmit sziszegett, hogy egy ilyen pináért tényleg érdemes ölni.

Ezzel én is így voltam. A lövés pillanata előtt lehúztam a fejem, de közben már ugrottam is. Az egész nem tartott öt másodpercig. Ballal elkaptam a fegyvert tartó kezét, jobbal a hüvelykemmel és a mutatóujjammal kétoldalt megnyomtam a musculus massetert az állkapocscsont felett, aztán az ily módon kinyíló szájába rántottam a fegyvert. Rajta volt az ujja a pisztolyon – csak meg kellett nyomnom. Az utca túloldalán eldübörgő vonat zaja miatt biztos voltam benne, hogy senki nem hallotta a zajokat. Megkerestem a tartaléktöltényeit, egyet visszatettem a forgótárcsába, a rám kilőtt golyót pedig kioperáltam a könyvespolc hátlapjából. Átsétáltam a közeli barkácsboltba, vettem egy kis faglettet és pácot, aztán visszamentem és eltüntettem a nyomokat. A világ legnyilvánvalóbb öngyilkossága.

A farka… azt órákkal később vágtam le a helyéről – miután a halottaskocsi behozta – és a kollégák a boncasztalon hagyták.

Veszekedtünk kicsit édes párommal az eset után, de civódásunk igazán örömteli együttlétbe torkollott, és pár hét alatt a kivert fogacskáját is gyönyörűen pótolták. Megnéztem a röntgent. Ténylég kiváló munka – motyogtam, aztán csak néztem tovább a fekete-szürke filmet. Csillagos ötös voltam anatómiából, de így is percekbe telt mire észrevettem a nyomokat: csecsemőkorában operálhatták ki mind a négy szemfogát. Gondolkodtam egy ideig az okokon, aztán csak legyintettem: a lényeg, hogy szeret, és én is őt… bár én tényleg.

Megjegyzés: A folytatást Mon_na-nál keresd…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Mese
· Írta: quentin
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 59
Regisztrált: 0
Kereső robot: 18
Összes: 77

Page generated in 0.062 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz