Kitörök a magányból! Az örök vagányból elég lesz mindörökre!
Beállok a sablonos körökbe,
Társalogni, illeszkedni, időben feküdni,
"Csak" egy Nőt szeretni…
De nehéz ez!
Lehet más egy élet?…
Én nem tudhatom, csak a Vének!
Ők megélték már.
Ismeretlen Útra lépek. Az Ösvényről letérek.
Tanácsokból nem kérek, de félek.
Elmúlnak az évek, mint a hit is, mi éltet.
Minden hibám éget. Ezer sebből vérzek.
Így kezdem újra!
Túl sok tanulságot kaptam az útra,
de mind csak frázis!?
Nem élhetek a múltban. Elárult az eksztázis.
Kihasznált, majd bezárult,
hasztalan életem magányosan elárvult!
A Remény nyugalma sugallja, értékes az erény!
Kitartásom jutalma, hogy boldogság száll belém,
Mit nem árulnak zsebből!
Meg nem vehető! Egy adomány a szívből.
Sötétségben is vezető, még ha haloványan is fénylő.
Képmutató társadalom nem formáz. Megreformált önképemet megtartom.
Nem úgy, mint ti, többiek a túlparton.
Mindenki elunt, csak közhelyeket érez,…
mit a közös élet üressége mérgez!
Mesés magányom boldoggá lesz nélkülük!
Minden percet kiélvezek. Nagyon gyorsan vénülünk!