Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Farkaslány

, 699 olvasás, secondEduard , 19 hozzászólás

Szerelem

Ma reggel ráeszméltem, hogy ki vagyok valójában. Eddig jól elvoltam itt a pszichiátrián, nem foglalkoztam magammal, csak az ökörködés ment a haverokkal egyfolytában, de ma reggel arra ébredtem, hogy én vagyok én. Sőt, szerintem eddig nem is tudtam, hogy a pszichiátriai osztályon fekszem, mint beteg. Azt hittem, hogy világéletemben itt voltam, és valahogy természetesnek tűnt a kórházi környezet, a minden reggel nyolckor kötelező ágyban fekvés, amikor jön a vizit, a sok gyógyszer beszedése, meg a szomszéd ágyon Pista üvöltése, hogy ő a farkas. Annyira megszoktam már az egészet, hogy el is felejtettem, hogy kerültem ide. Ma reggel azonban minden más volt, mint eddig. Igaz, arra ébredtem, hogy Pista, aki egy vékony, magas, loboncos de inkább torzonborz hajú srác, azt üvöltötte, hogy vaúúú, vaúúú, én vagyok a farrrkasss, megesszlekkk, vaúúú, vaúúú. Mondtam neki, hogy hagyjon már aludni, mire elkezdett bőgni, hogy ő Leó, az oroszlán. Befordultam a fal felé, a párnát a fejemre húztam, de akkor is hallottam, hogy vááá, vááá, rrróóó, rrróóó, morrr, morrr, én vagyokk azzállattokk kirrrálya. Felültem. Ránéztem Pistára, aki ekkor már négykézláb mászkált az ágyak között, mint farkasból lett oroszlán, és akkor hirtelen minden megvilágosodott. Ha Pista eddig farkas volt, most meg oroszlán, akkor itt valami nem stimmelt. Hasra fekve belenyomtam a fejem a párnába és hagytam, hogy szabadon jöjjenek a gondolataim. Minden kitisztult, elég volt öt perc, és már mindent tudtam. Mivel rájöttem, hogy én vagyok én, és aki eddig voltam, az is én vagyok, nagy örömmel kisétáltam a kórteremből, és elindultam, hogy megkeressem dr Vacsit. Vacsi Péter, egyébként, és esténként, ha ő volt ügyeletben, a srácok mindig megkérdezték tőle, hogy doktor Vacsi, lesz ma vacsi? Bekopogtam a szobájába, majd a hangos igent hallva határozottan beléptem…


Kedves Kata!

Kár, hogy még sose láttalak eddig. Nálunk ma délben finom finomfőzelék volt, és volt benne délben hús is. Reggel nem volt benne, mert reggel más volt. Tudom, hogy szép a hajad, szép hosszú, és arra emlékszem, hogy szeretsz, pedig sose nem is láttalak. De nem lehetne, hogy azt mondtad nekem, hogy szeretsz? Mert olyan, mintha mondtad volna, pedig nem láttalak, és nem is tudom, miért tetszel, ha nem láttalak? Bejött ma az anyukám a szobámba reggel és nagyon sírt. Kérdeztem, mi a baja, de csak kirohant. Mondtam neki, hogy ne sírjon, mert te szeretsz, erre azt mondta, hogy éppen ezért sír. Hát mondom, bassza meg a kutya, az a jó ha nem is láttuk egymást, és szerelmesek vagyunk, nem? Azt mondta, ne káromkodjak. Hát a Pista is káromkodik, hogy vaúú, vaúú, a farkasok kurva élete, vaúúú. De anyu csak nézett, mert nem tudta, ki az a Pista. Hát akkor még én se tudtam, de valahogy mégis láttam már őt is, csak nem tudom, hogy hol. Gondoltam, találkozni kellene anyukámnak a Pistával, és akkor a Pista mondaná, hogy vaúúú, vaúúú, bassza meg a farkas, anyukám meg rászólna, hogy csöndbe legyél már, te oroszlánfejű. Különben meg nekem nagyon tetszik az is, mikor a Fecó a folyosón odaszalad minden nővérhez és azt súgja nekik, hogy punci, punci, punci, de utána mindig nagyon megijed és elszalad. A múltkor odament Icu nővérkéhez, és elmondta neki ezt a punci szöveget háromszor, a nővér meg nagy mérgesen azt kiabálta rá, hogy te fasz, fasz, fasz! Hű, mikor elmondtam ezt a Vacsinak, azt mondta, hogy én szexulikusan, vagy szexuál akármi, vagy hogy is van ez, én túlizélt vagyok, és az érzelmeim meg a szexuál izém nem komponens. De lehet, hogy kompozíció, tudja a fasz. Na, a Vacsi is kiakadt, és mondta, hogy ne akarjam Fecót utánozni. Jó volt, ahogy elképzeltem, hogy tegnap velem voltál. Csak egy nap telt el, de olyan, mintha egy év is elmúlt volna, nagyon várlak. Ugye eljössz egyszer hozzám? Várok rád.

Szia, kedves! Én voltam Marci


Kedves Marci!

Nálunk is jó ebéd volt, de nem farkashús, ne hidd, hanem oroszlánbőgés volt a vacsi. Majd mondd meg a Vacsinak. Jó volt, hogy tegnapelőtt majdnem veled voltam, én is tudom, hogy milyen vagy, és szeretlek nagyon. De biztos tudod, hogy most egy ideig messze kellett mennem, és nem tudom, mikor jövök vissza. Talán emlékszel, küldtél nekem virágot is, jó sokat. Azt őrzöm még, vittem magammal. Ha egyszer majd találkozunk, akkor, ha akarod, én leszek a farkaslány, te meg a farkasfiú, de nem fogok a Pistával barátkozni, csak veled, vaúúú. Majd elmegyünk a nagy parkba, ahol a sok fa van, jól elrejtőzünk, és csak egy percig várjuk egymást, mert utána már kergetőzünk a fák körül, és mondom majd neked, hogy vaúúú, mennyire szeretlek, és tudom, te is. Így lesz majd, csak várj meg, és ha felébredsz holnap, mikor eljön a hajnal, akkor majd látod, hogy gyémánt fehér ruhába öltözök, és úgy várjál rám, kérlek.

Szeretlek,
Kata


Dr Vacsi hellyel kínált, és megkérdezte, miben segíthet? Elmondtam neki, hogy ma reggel másnak érzem magam, mint eddig, hogy megfordult velem a világ. Elmondtam, hogy rájöttem arra, hogy több személy is élt bennem a mai napig, de csak a mai napig, most már újra a magam ura vagyok. Részleteztem, hogy Pista kettős személyiség, és hogy farkasnak képzeli magát, és én is azt hittem eddig magamról, hogy értelmi fogyatékos vagyok, holott valójában egy diplomás nyelvtanár. Szépen, sorban és logikusan építettem fel a mondanivalómat, s ahogy beszéltem, dr Vacsi meglepett tekintettel bámult rám. Amikor már teljesen kirészleteztem a régi énemet, és azt is elmondtam, hogy tudom, nem vagyok Tóth Marci, a butus, hanem Lendvai Ákos vagyok, aki skizofrén, az orvos sokatmondóan fordult felém. Mélyen a szemembe nézett, majd megkérdezte:
- Akkor bizonyára arról is tud, hogy levelezett?
- Leveleztem? - kérdeztem vissza - Kivel leveleztem?
- Katával, a szerelmével, vagy erre nem emlékszik? - nézett rám kissé csodálkozva.
- Nem, nem emlékszem. De szerintem ez nem is fontos. Az a lényeg, hogy ráeszméltem önmagamra, tehát szerintem meggyógyultam, nem vagyok már skizofrén, se depressziós, semmi ilyesmi. Nyugodtan hazaengedhet, doktor úr, otthon várnak a szüleim. Persze, ha kell, előtte nyugodtan vizsgáljon csak meg a legteljesebb alapossággal.
- Rendben van, Ákos! Meg fogom vizsgálni. A vizit után jöjjön majd be a szobámba és mindent megbeszélünk.
- De doktor úr, csak nem gondolja, hogy ezek után, amiket itt most elmondtam, én még mindig Pista vagy kicsoda… hogy én még mindig Tóth Marci is vagyok? Hiszen mondom, teljesen világosan látom, hogy úgymond kettős életet éltem. Nem tudom a pszichológiában hogy hívják ezt pontosan, de…
- Megértettem, mindent, Ákos - vágott a szavamba a doktor -, ne aggódjon. Vizit után jelentkezzen és mindent megbeszélünk.

Kijöttem az orvostól és mentem végig a folyosón. Láttam, amint Fecó oda-odaszalad egy-egy nővérhez és a fülükbe sugdos valamit, de nem akartam emlékezni, miket szokott mondani, sőt, nem is érdekelt a dolog, már nem találtam olyan jópofának. A kórterembe érve észrevettem, hogy Pista az ágyán ül, és vajas kenyeret eszik, tehát most éppen nem bújt a farkas bőrébe, mert a farkasok nem esznek vajas kenyeret. Micsoda hülyeségeken gondolkodom! Inkább gondolnék olyanokra, hogy ember farkasbőrben, meg a Vitéz tigrisbőrben. Ez egy grúz eposz, bár már az egyetem óta gondolkodom azon, hogy mióta él Grúziában tigris? Igazából ez se fontos, a lényeg az, hogy teljesen a tudatomnál vagyok, és felhagytam ezzel a baromsággal, hogy én egy gyámolításra szoruló értelmi fogyatékos lennék. Nem is tudom, honnan jött ez elő bennem? Sőt, azt sem tudom, hogy kerültem ide? Érdekes, ezt doktor Vacsi meg sem kérdezte, hogy tudom-e, és én sem kérdeztem meg tőle, hogy mit keresek én itt? Na, persze, erre rájöttem, de mikor és hogyan kerültem kórházba? Úgy tűnik, ha a skizofrénia el is múlt, némi emlékezet kihagyásom még van. Na, nem baj, majd doktor Vacsi meg anyámék elmesélik, mi történt. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb minden eszembe jut. Itt van bennem, csak elő kell hozni.


Kedves Kata!

Egy hete voltál itt nálam utoljára, de nekem ez olyan, mintha egy év telt volna el. Nagyon-nagyon hiányzol! Mondtam neked, és azóta is gondolkodtam rajta, hogyan tudnánk megoldani, hogy Békéscsabáról Budapestre költözz. Minden erőmmel azon vagyok, hogy munkát találjak neked, és ha sikerül, együtt élhetünk majd, ahogy megbeszéltük. A lakáskérdést is megoldom, a panelben, amit anyámék vettek nekem, most albérlők laknak ott, de őket bármikor elküldhetem, így ha ideköltözöl, máris van hol laknunk. Amikor elmentél, aggódtam érted nagyon a fejfájásod és a szédülésed miatt, remélem, már elmúlt, és nincs semmi bajod. Kérlek, írj minél előbb, iszonyatosan hiányzol! Emlékszel, amikor hat hónapja először találkoztunk valamelyik haverom ismerősénél, Szilárdnál, és a bulin rád öntöttem az eperturmixot? Úgy néztél rám, olyan szúrós tekintettel, hogy majd megöltél… de én álltam a tekinteted, sőt, bárcsak minden nap láthatnálak, bárhogyan nézel is rám. Drága Katám, te csak szépen, gyönyörűen, észveszejtően tudsz nézni, egyszerűen megőrülök, hogy nem vagy itt velem, és ha velem vagy, abba őrülök bele. Nagyon szeretlek.

Este a szokásos időben hívlak.

Ákos


Drága Ákos!

Bocsáss meg, hogy két napja nem írtam, és a telefonban is kicsit furcsán viselkedtem veled. Sajnos a szédülésem nem múlt el, orvoshoz kellett mennem. Átestem jó pár vizsgálaton, és eléggé aggaszt a dolog, mert az orvosok nem mondanak semmit, hanem egyre többféle vizsgálatra küldenek. Mivel nem vagyok jól, a háziorvosom kiírt, ez legalább arra is jó, hogy legyen időm elintézni mindent. A legrosszabb hír az, hogy nagyon rossz a vérképem, ezért csontvelő biopsziára küldtek. Ez holnap reggel lesz, addig még beszélünk, este hívj. Te is nagyon hiányzol, nagyon szeretlek, és bocsáss meg, hogy mostanában túlságosan is a magam bajára figyeltem. Bízom benne, hogy nincs komoly bajom, és ha véget értek a vizsgálatok, az első dolgom lesz megszervezni, hogy hozzád költözzek.

Nagyon szeretlek, hiányzol!

Kata


Amikor a vizit elkezdődött, mindenki az ágyán feküdt, kivéve Pistát, aki épp farkasként vonyított az ablakban ülve. Ica nővér ment oda hozzá, letessékelte onnan, és az ágyához vezette. Pista szelíden engedelmeskedett, leszámítva, hogy közben vaúvaúzott, és Ica nővért minden ellenállása ellenére sikerült kétszer is arcon nyalnia. Az ember azt hihetné, hogy Pista valójában egy kutya, de nem, mert minden vaúúú után azt kiabálja, hogy farrkasss vagyokk, farrkasss vagyokk. Ezt válaszolta Vacsi doktornak is, mikor az megkérdezte tőle, hogy van? Amikor a három orvosból és négy nővérből álló team Fecó ágyához ment, a nővérek feltűnő módon kissé hátrébb álltak meg. Most először vettem ezt észre, és tudtam, nem akarják a háromszoros punci sugdosást hallani. A vizit hamar lement, a folyosóra kilépve néztem, mikor végeznek a többi kórteremmel, majd tiszta pizsamát vettem, rá a jobbik köntösömet, és elindultam az orvosi szoba felé. Vacsi doktor kissé gondterhelten fogadott, és ahogy leültem, azonnal megkérdezte újból:
- Biztosan nem emlékszik Katára? A levelekre sem?
- Nem tudom, doktor úr - feleltem tényleg nagyon elgondolkodva -, annyi minden van a fejemben, és egy kicsit furcsán is érzem magam. Mintha valami miatt lelkiismeret furdalásom lenne, de nem tudom, mi az.
- Nézze, Ákos - fordult felém mély aggodalommal az orvos -, önt nagyon nagy trauma érte. A pszichéje nem tudta ezt feldolgozni, ezért van most itt nálunk. Ez jó jel, valóban, hogy már nem érzi magát Tóth Marcinak, azonban ez csak a kezdet a gyógyulás útján, bár igen jó jel. A sokkhatás olyan nagy, hogy a tudat nem tud vagy nem akar még emlékezni azokra a dolgokra, amelyek ezt az állapotot előidézték Önnél. Az édesanyja behozta az ön számítógépét, ami egy külön szobában van, ott szokott levelezni, de az én gépemre is elmentettem a leveleket. Meg akarja nézni?
Bólintottam, majd ő felállt a székéből, hogy odaülhessek. Megnyitotta nekem a fájlt, sok-sok dokumentum volt benne, mindegyik egy-egy levél. Megnyitottam az első levelet, és ahogy olvasni kezdtem, először megdöbbentem, majd egyre inkább úrrá lett rajtam a félelem és a kétségbeesés.


Kedves Katám!

Azt írtad nekem, hogy azért nem jöttél, mert leukémiás vagy, és Ausztriába kellett menned kezelésre. Remélem, hamar meggyógyulsz, és nem tart sokáig, mert már szeretnélek látni. Tudod, még soha nem találkoztunk, mégis láttalak már, szerintem álmomban, és olyankor mindig sóhajtottam, és feléd fordítottam az arcomat. Képzeld, ma Pista azt mondta, hogy ő Tóth Marci, pedig Marci én vagyok, és hiába mondtam neki, hogy ne legyen oroszlán, mert Marci csak farkas akar lenni veled a parkban, ő egyre inkább bőgött, hogy morr, morr, meg vrrrá, vrrrá, majdnem megijedtem tőle. Ma, amikor a leveledet olvastam, bejött hozzám anyu, és azt mondta, hagyjam abba a színjátszást, mert ma lesz a temetés. El nem tudom képzelni, milyen temetésről beszél, ha neked mondott valamit, majd írd meg. Később meg azt vettem észre, hogy a mellettem lévő ágyon Fecó fekszik, tudod, a puncis Fecó, és se anyu, se apa nincsenek sehol. Nem is értem, hogyan került ennyi ágy és ennyi ember a szobámba. Mérgemben meg is ugattam őket, mondtam, hogy vaúú, vaúú, én vagyokk a farrkasss, de aztán rájöttem, hogy az a Pista, és így abbahagytam. Én nagyon szeretnélek már látni, szeretném megtudni, milyen vagy, szeretném megérinteni az arcodat, lehunyt szemmel akarom érezni a bőrömön azt, hogy mellettem vagy, és hogy soha nem mész el tőlem. Igen, tudom ám, hogy nagyon szép vagy, pedig még nem is láttalak soha! Mégis tudom, és tudom, hogy az emberek kifordítják a szavaikat, vérmocskos dolgokat hazudnak nekem, de mikor elalszom, minden rózsaszín lesz, és érzem, ahogy beborítod a lelkem. Itt, ebben a szobában nincsenek barátaim, csak ezek a fekvő oroszlánok, vagy micsodák, néznek rám szép szemekkel, és közben hazugok. Anyám is hazug, azt mondta, már többé nem foglak látni, ezt értsem meg, de én nem értem meg. Eddig nem láttalak, de foglak még látni. Eszembe jutott az, hogy olyan vagy, mint a tűzgyémánt. Biztosan ezt is álmomban láttam. Na, megyek, mert vaúú, vaúú és punci idő van. De hát nem is én vagyok a Pista! Mindig elfelejtem. Téged nem felejtelek el, írjál, és minél előbb gyere onnan haza, látni akarlak, nagyon!

Marci


Kedves Marci!

Te is nagyon hiányzol. Már nemsokára vége a kezelésnek, és megyek hozzád haza. A parkban foglak várni farkaslány ruhában. Majd mondom neked, hogy vaú, vaú, és szeretni foglak, rettenetesen, mint még soha senki. Mindenki hazudik neked, mert nem is örökre mentem el tőled, és visszamegyek majd, de most egy kicsit még oroszlánnak is kell lennem, mert a Pista nem engedi, hogy farkas legyek. De veled farkaslány leszek, gyémánt ruhában, és a fekete hóban fogunk fürödni. Messze vagyok tőled, de hallom a hangodat, úgy hallom, ahogy a parazsat, izzón, forrón, tüzesen. Tüzes gyémánt vagyok, te mondtad nekem. Te meg egy édes vaú-vaú vagy és nagyon szeretlek. Soha nem hagylak el, ne higgy senkinek. Visszamegyek hozzád, én is várok rád.

A te Katád


Elolvastam még vagy 10 levelet, olyat is, amit én írtam, olyat is, amit Kata. Lassan-lassan ráeszméltem, aznap másodszor, ki is vagyok valójában, és hogy kerültem ide. Emlékszem, a szobámban írtam levelet, amikor anya benyitott és elmondta, hogy Kata meghalt. Nem tudom, mit éreztem akkor, talán semmit, mert csak néztem rá, csak bámultam, nem is tudom, mennyi idő telhetett el, mire végre megszólaltam, azt mondtam, hogy ne találjon ki hülyeségeket, ne hazudozzon, vagy valami ilyesmit. Meg hogy ne viccelődjön ilyen komoly dolgokkal. Valami rémlett még arról is, hogy egy mentőautóban voltam lekötözve, és hogy anya egyfolytában sírt… de képtelen voltam visszaemlékezni. Katára azonban emlékeztem. Tudtam, hogy elment Ausztriába, gyógykezelésre, és majd visszajön hozzám. Az elmentett levelezés elég furcsa volt, de mivel az orvostól már magyarázatot kaptam mindenre, teljesen világos lett, hogy Marciként írtam meg egy pár levelet. Azt azonban nem tudtam, hogy Kata miért írta bele a levelébe ezt a folytonos vaúzást, meg hogy farkaslány lesz velem a parkban. Talán megtudta, hogy pszichésen beteg voltam, és gondolta, jobb ha Marcinak ír, és nem Ákosnak. Mindegy, hiszen vége a kettős életnek, és Vacsi doktor haza fog engedni. De előbb írnom kellett Katának egy levelet. Épp belekezdtem volna, amikor az orvos köhintett egyet, hogy rá figyeljek, majd közölte, kimegy egy pár percre a szobából, írjak csak nyugodtan. Kiment. Arra gondoltam, annyira szeretem Katát, hogy írok neki egy verset. Elkezdtem.

Kedves Kata!

Már jól vagyok, és tudom, hogy beteg voltam. Nem vagyok már Marci, önmagam vagyok, Ákos vagyok, és szeretlek téged nagyon. Alig várom, hogy haza gyere, hozzám. Úgy érzem, sok minden bennem van, és amit el szeretnék neked mondani, leírom neked versben, igaz, nem szoktam verset írni, de külön neked most írok egyet, mert nagyon szeretlek. Rád várok, minden nap, mikor eljön a hajnal. Vagyis rád várok, mikor eljön a hajnal, higgy nekem, emlékszem, írtad, hogy gyémántfehér ruhában leszel velem farkaslány, és én gyémántfehérségű nappal kelek, csak teérted, mert szeretlek. Várok rád, és itt be vagyok zárva a kórterembe, olyan, mint egy betonacél, és betonacél létemben az emberek kifordítják önmagukat, kifordítják a szavakat, vérmocskos szavaik vannak, hazudnak, azt hazudják, hogy te meghaltál! Ez nem igaz, te élsz és nemsokára hazajössz. Várj csak, újra, ez így nem szép, és én neked szépet akarok írni. Mert ha nem tehetem meg, ha nem szerethetlek, ha nem jössz vissza hozzám, én abba belehalok, hiszen várok rád, ha messze-messze vagy is, nekem szikrázol és izzol, mint egy parázs, mint egy zsarátnok, és látom, hogy szép méla szemekkel minden barátom hazudik nekem, anyám is hazudik, hogy meghaltál, de hogyan lehet ekkora hazugságot kitalálni, vasszívük van ezeknek az embereknek, hiszen mindig, mikor elalszom, a te lelked tűzgyémánttal borít be engem, tehát itt vagy velem, nem halhattál meg! Rád várok, és mindig rózsaszínnek látom a parkot, ahol futkosunk, ahol te vagy a farkaslány, és együtt fürdünk a hóban. A te szerelmed patyolatfehér és a lelked is gyönyörű. Soha nem szerettem még ennyire senkit, kérlek szépen, ne menj el tőlem! Legalább te ne hazudj, ne mondd, hogy meghaltál, ne hazudd, hogy nem vagy többé, hiszen itt vagy velem éjjel-nappal. Mindig látom a hófehér arcodat, érzem a bőröd közelségét, és tudom, mennyire szeretsz, ne menj hát el, ne hagyj itt! Csakis rád várok, sóhaj álmomban feléd fordítom az arcomat, és könyörögve kérlek, ne legyen igaz, hogy meghaltál, mert meghalok veled én is. Ne legyen igaz ez a keserű élet, nem igaz, hogy beteg vagyok, nem igaz, hogy beteg vagy, ideköltözöl hozzám és sokáig élünk még! Drága Kata!

rád várok
mikor eljön a hajnal
gyémántfehérségű
nappal kelek

Csakis téged, soha senki mást, és áldom a percet, hogy mi együtt lehetünk, most már örökre! Anyám gyönyörű koszorút vitt a sírodra, annyira szép volt, sok tűzpiros és rózsaszín virággal, és amikor megmutatta, amikor erőnek erejével elvittek a temetésedre, akkor voltam nagyon erős, mert tudtam, erősnek kell lennem, és nem szabad elhinnem azt, amit látok, mert mocskos hazugság a te halálod!

betonacél létemben
kifordított emberek
vérmocskos szavak

… és igenis várok rád mindig, még akkor is ha már nem érdemes várni, ha száz év eltelik, akkor is. Írom neked a versemet, kérlek, olvasd el, kérlek írj rá választ, kérlek ne hagyd, hogy sírjak, zokogjak, gyere vissza hozzám és ne engedd, hogy hazudjanak!

nekem hazudnak
rózsaszín lelkem
feketehó patyolat

messze-messze zsarátnok
szikra vasszívként éled
hallom a hangodat

de még félek
a szépszemű barátok
mind hazugok

mikor elalszom
tűzgyémánttal
borít be lelked

rád várok
sóhaj álmomban
feléd fordítom
megvénült arcom

Megírtam neked, édes Kata, megírtam a verset! Elküldöm ezt is, mint a többi levelet. Írd vissza, hogy vaú-vaú és hogy farkaslány vagy, írd vissza, hogy morr, morr, oroszlán vagy, mindegy mit írsz, csak írj, mert várom nagyon. Nélküled nem bírom már.

Szeretlek!

Ákos


Kinyílt az ajtó és belépett Vacsi doktor. Rám nézett és megkérdezte, tudok-e most már mindent? Azt feleltem, igen, és hogy írtam egy verset Katának. Meg persze elmondtam neki, hogy haza akarok menni. Már jó kedvem volt, és mosolyogva mondtam a doktornak, hogy érthető, hogy skizofrén voltam, és itt vagyok bezárva, de egy harmincéves srácnak a szabad életre lenne szüksége. Kata is nemsokára hazajön Ausztriából, nem kellene, hogy itt látogasson meg. Vacsi doktor rám pillantott, majd közelebb jött hozzám. Megállt szorosan mellettem, és ránézett a monitorra. Elolvasta a verset. Majd megfogta a kezem, jó erősen megszorította, és magához ölelt. Éreztem, hogy egész testében reszket a visszafogott sírástól. Nagyot sóhajtott és azt mondta.
- Ákos, Ön húsz éve van itt nálunk, a múlt héten töltötte be az ötvenkettedik születésnapját.
Ezzel elengedte a kezemet, és az ajtó felé indult. Megállt és még annyit mondott nagyon szomorú, elmerengő tekintettel:
- Nyugodtan dolgozzon csak a gépemen, Ákos, nézze meg, írt-e Kata levelet? Úgy gondolom, amit ma írt, azt még meg se nézte.
Ahogy kiment, sokáig meredtem utána, de összekaptam magam, és megnyitottam a postafiókomat, ahol Kata legújabb levele várt. Úgy írta alá, mint még soha:

Szeretlek!
A te tűzgyémántod

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Próza
· Írta: secondEduard
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 2
Kereső robot: 13
Összes: 22
Jelenlévők:
 · arttur
 · Tollas


Page generated in 0.0377 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz