röpke tíz-soroska versem, szösszenetnyi kisszonettem
kérted tőlem emlékképpen(?) jó, Öregbarát.
nem tagadhattam meg, szíved-lelked óhaját,
így e pár sort névnapodra boldogan papírra tettem:
Antalom! ez alkalomból képzelj egy balkart,
mely a jobbal egybefonva ölelni akart.
(ám a sors, s időtlenség most tőled messze tart.)
ám mégis, így is érzem: festékes két kezed
praclimban nem piszkos; csak azúros kékezett
és sajnálom, hogy ruhámat össze nem festékezheted.