Valahol a világvégen
magányában, ordasbőrben
élt a halálraítélt angyal…
Szeretetre és szeretni vágyott.
Társam lehetsz. Bárki, bármi vagy,
csak felolvadjon szívemben a fagy…
Emberi szót várt. Jót. Simogatást
szeretgetést, néha biztatást.
E reményében "elé állt" egy ház…
Az ablakszemek ráncokba gyűrve gyűltek
engedték, lássa az embert, de nem örültek.
ereszkedett meg súlyos félj- homály…
Szépnek látott ifjat, és agg- vént
nem ismerte még az örök törvényt:
hogy az ember gonosz és szörnyen ostoba…
Emberlakta meleg otthon.
Velük bizton jó lesz dolgom
S az angyal eléjük bátran leszállt…
Szólt: Eljöttem hozzátok én az angyal
Örömmel, jó szívvel, s nem haraggal.
Ne legyetek hozzám mostohák…
Ám ők nem értették az angyali szót
csak egy ordast láttak, a feléjük ordítót
Vérrel telik meg annak lába-nyoma…
Ha arra jártok, láthatjátok Őt
Szeme könnyben, szinte esdeklőn
Arcára fagyva szelíd mosolya…
Megjegyzés: (evokáció, Pilinszky J.: Fabula)
Online látogatók:
Látogató: 30
Regisztrált: 2
Kereső robot: 8 
Összes: 40
Jelenlévők:
