Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szomjazó világok…

, 454 olvasás, devid , 5 hozzászólás

Ezek vagyunk

Kietlen világba szédültem
mint érben forgó falevél.
Új hazák gömbjeit félem,
s megrekedtem ott…

… hisz oly sötét mindben a tér.

Te tudtad csupán, hogy kell
lopott fénnyel éltetni a
a kimúlót, de ne félj…

mert sosem lesz egy gömb
sem enyém…

Itt rekedtem… itt, hol
a gazdagság a remény
s olcsók vére csordogál
fattyak szívének
peremén…

S te tönkre tetted mindazt,
mi engem talán valaha
félt…

… elvetted a kardot,
s elvetted a fényt.

Vakon heverve tompa
kézzel könyörögjük
az új Napokat,
de a felismerés
többé nem halogat…

S egyre sivárabb az út,
több a fertő, s mind több
a romlás és egyre
csak szomjazunk,
míg összerogyván

ránk találnak
a csillagok.

Felettünk köröznek
kopasz nyakú, fekete tollú,
csőrös angyalok,
s mert te hontalan
lettél hazám, miattad
én is az vagyok…

Megjegyzés: 2013-01-03

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: devid
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 204
Regisztrált: 2
Kereső robot: 32
Összes: 238
Jelenlévők:
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.4103 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz