A város, a hisztérikus test,
tekeredik,
szemérem nélkül tárja fel rongyait,
és messze fel,
a szennyes mennyezetre les.
Ébredeznek a háztetők,
a tűzfalak.
A kémények a pisla fényben
a felhőket fejik.
S az éj,
csipkés ormok mögé hanyatlik.
A kócos, szőke reggel,
ásítva takarja ki a parkokat,
fázva söpri ki
a csapkodó farkú utcákat.
Csupa szürke, százéves
imádkozó ház térdepel
a foghíjas terek öblén,
kopott köntösük rejtegeti
hajdani lakóik szégyenét.
A sugárúton, hónuk alatt
mankóval botorkálnak a fák,
velük mozdulnak árnyékaik,
ágaikon a makacs ujjak
a légbe kelnek.
Lehorgasztott fejük a járda
kövezetét szimatolja.
Paloták homlokát
himlő-nyomok pettyezik.
Kopott díszeikkel csalogatnak,
hitegetnek.
Tarka nyakkendőit
zászlóként lobogtatja a szél.
Ezüst-gallér ereszeikből
bánatos hang szól.
Kirakatai fényes szemeiből
aranypor mállik,
a romlottság kínálja
portékáit.
Villamosok szikrázó hajjal futnak,
fényezik a síneket.
Talpak alatt szaladnak szét
a keserves járdák.
Egy cégtábla nevetgél,
fejjel lefelé hintázik.
A hirdetőoszlopok
a kirakatok előtt gyökeret vert
embereket kerülgetik,
betű-sereg
hempereg ki belőlük.
Éhes autófalkák,
üres napokon
a reménykedőket űzik.
Idegen célok felé hajtanak,
mindegy ki ragad kormányt.
Tompa szemük reflektora
duplán lát.
Irgalmas padon,
falevelek hűvösébe
bújtatott
ismeretlen test hever.
Talán jobb életet ró rá,
ha egyszer újraszüli,
a változó világ.
A bazilika tornyából
száműzött harangszó
száll,
az éggel vitázik.
Online látogatók:
Látogató: 63
Regisztrált: 3
Kereső robot: 16 
Összes: 82
Jelenlévők:
