Kisfiú cukrot kéreget,
a pénztáros méreget.
Tenyerében pénzérméket
szorongat, s a lélegzet
bennem fennakad.
Hosszú szempillái ritmusban
simulnak, álmokba borulnak.
Szánalmam mit sem ér,
a gyerek cukrot kér,
a két plikk arról mesél,
hogy életem félelmetesen
…… tökéletes…
Ez nem rólam szól…
Hiányoznom kell a szavakból.
Önzőségem ide-oda vándorol,
a szeretet tombol, de önmagam
iránt forróbban, olajosan.
Simulok saját karomban.
Ölelésem neki járna…
A meleg, mi engem a kocsmába’
is vár, s a pénz mit italra
váltok, a gyerek, kit éjszaka
látok, kiért némán kiáltok,
kit gyáván sajnálok,
ott áll a pénztárnál…
A kabátom is vastagabb,
a lelkem hájasabb,
nem fázik, mások
melegítik. Bátorságom
ott hagyom a pultnál,
elsétálok, engem várnak mások.
Nekem a melegben a helyem
Nekem megfogják a kezem,
Engem betakarnak,
Rám ruhákat adnak.
Nekem segítenek, ha baj van,
S ha nincsen akkor is!
Kívánságom lesik.
Mégsem elég…
Pedig a plikkes cukorért
Fizetnem sem kell,
Nekem a cukor nem eledel.
Szégyentelen vagyok,
Mégis az angyalok…
őrzik gyöngéden létem…