Jöjj! Jöjj hát barátom! Testvérem! Ó, áldott lélek, Te nemes lélek, nemesebb, mint megannyi bölcs király! Jöjj! Jöjj hát, s ülj ide mellém, így, így, szorosan, pompás gúnyádat hagyd csak magadon, hisz’ küllemed mézcsepp a szemnek! Bort óhajtasz, görög héroszok nemes vérét, mely leghűségesebb társa a férfinak, kit harcok tüze izzaszt? Jöjj! Jöjj hát közelebb, s önnön létemre esküszöm: rubintokkal ékes aranykupából csorog majd szomjazó torkodra Zeusz bíbor vére!
S a féreg, a galád pribék bátran közeledett, szemében dicsvágy, szájában gyötrő szomjúság honolt, s e két domináns érzemény fölé óriásként tornyosult az a szilárd hit, mely szerint különb vagyok, mint ő maga, s ettől, mint istenségre tekintett reám! Hahh! Ha istenének óhajt, ám legyen, e kegyet meg nem tagadom tőle! Gyorsan, jó Flavius, mutasd meg igazi énedet…!
Térdre! Térdre hát galád! Térdre, ha mondom, vagy éles pengémmel alkotom meg legvégső percedet! Te rongyos senkiházi! Te zsarnokok talpnyaló pribékje! Nézd, nézd csak és csodáld: vak hited okozza hát dicstelen végedet! Bort óhajtasz? Zeusz édes nektárjára szomjazik tán ajkad? Nosza! Itt van! Igyál! Felmetszett csuklódból fröccsen a friss nedű! Csak azt ne feledd, hogy dicstelen végzeted csupán hamis és torz igazolása önnön felsőbbrendűségemnek! (Melyben már magam sem hiszek…)
Online látogatók:
Látogató: 52
Regisztrált: 5
Kereső robot: 14 
Összes: 71
Jelenlévők:
