Tűz kelt a mélyben,
s elnyomta ébren
emléked őrizve agyam,
hagyva, hogy becsapjam magam.
De szemed tüzében
olvad a jég és a vas,
mosolyodtól forró vérem
fájó motorja megszakad.
Mérföldeket ölel e kar,
feledett utam végét,
otthonom, hű társam,
mint berozsdállt, szent ereklyét.
Nyughass, csendesen szív!
Emberek hallják a gondodat,
mi éveinkkel száz párbajt vív,
soha nem feledve arcodat.
Nappalom ébren léte,
éjszakám igaz álma,
Mellette nincs veszélye
sebnek, vagy kínhalálnak.