Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mollis inertia…

, 834 olvasás, Pekka , 4 hozzászólás

Elmélkedés

Hol ültünk léhán, és te néhol lágyan,
Elmerengve, s emésztő lázban én,
Látod hozzád már kimért volt a vágyam,
S mi ott ragadt, a szívünk szent egén,
Magába hullt, siratott száz felhőt fent.
Ledőltem halkan, hűtlen agg fejem
Ezer magányát bántó kínos járom
Nekem már – szív hol jár a szerelem?

Vidd el, mi bután valljuk, hamisságok
Hangunkon: kis hazug talmi csúfság,
S még nem töröm le illatos virágod,
Helyet sem lel már ott az ifjúság,
Vén barátom, szeretném visszahozni,
De lám, szívembe más dalt oltanál -
Fülünkbe zárt néma dallam kiáltja:
Földünk hamuja, ringó pora száll!

Epilógus

"Domboru lanttal az is gyakran siratta meg álmát,
de nem kimért verslábakon.
Égsz magad is. Lángod szépségben a trójai vésszel
versenyez: örülhetsz te még.
Engem azonban olyan szabadoslány, Phryne, emészt el,
kinek egy férfi nem elég."

(*Horatius: Mollis inertia…
A latin nyelvű cím magyarul: Bágyadt ernyedtség
részlet - fordította: Babits Mihály)

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Pekka
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 61
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 88
Jelenlévők:
 · Francesca


Page generated in 0.076 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz