Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Estém

, 435 olvasás, Bizge , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Kanapémra ülve, kezdődik esti szeánszom. Segítőmnek hívom régi barátom.
Gyapjú, meleg takarom és ronggyá olvasott könyvem mellett,
Csak ő vár szótlanul, halvány lámpafényénél üvegkehelyben.

S mint kedvenc szeánsztársam, újra mellém ül és élvezettel sóhajt egyet.
S kelyhe mely koporsója, lassan átmelegszik a kezemben.
S elkezdjük, megidézzük a múltat, s magamban hallom a régi hangokat.

Apám ágyának nyikorgását, Anyám szoknyájának suhogását.
Kutyám csendes szuszogását, a szomszéd ajtajának csapódását.
Szobám poros függönyét elhúzom, s újra kitekintek a régi ablakon.

Elfeledett embereknek köszönök sorban, aztán visszafordulok a komor valómba.
Vége a szeánsznak. Kiürült a kelyhem. A társam magamévá tettem.
Koporsóját rendben eltemettem, és könnyezve a könyvembe hullok csendben.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Bizge
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 6
Kereső robot: 12
Összes: 36
Jelenlévők:
 · Destiny
 · hazugsagok
 · hegeanna
 · Kavics
 · Kolber Tímea
 · Öreg
 · PiaNista
 · Thalassa


Page generated in 0.0417 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz