Egy porszem voltam.
Kavics-mezőn
néztek rám komoran,
lebecsmérlőn,
hogy fájt már minden
nagyzolásuk,
de különb lettem
Én Őnáluk.
Jó szél segített,
megragadva
messze repített.
Vízbe rakva
várt békét kaptam,
kis kagylóban,
majd kibukkantam
hitt valómban:
Fehér fény ragyog,
bezárt titok,
igen, gyöngy vagyok,
rút kavicsok.