Navigáció


RSS: összes ·




Novella: … az angyal aki visszaadta az életem

, 555 olvasás, RealEnigma , 0 hozzászólás

Ezerszín

Idejét sem tudom már mikor állt be nálam a halál.
Évek teltek úgy, hogy testemben egy halott lélek, fagyott agy lakott. Nem voltak célok, nem voltak álmok, nem voltak szeretők sem napsütésre, szépre vágyó merengő szemek, csak fagyott, unott, dermedt tekintetek, kik mind azt keresték hova lett az örökké gyermek, vidám, optimista ember. Mindenki. Még én magam is azt kérdeztem néha mikor elmémnek kicsit tisztább pillanatai voltak: Hova lettem…(?)
Nem vártam már sem simogató, sötét éj leplét mi megannyi csillaggal beragyogja a bársonyos eget, mi alatt szerelmes párok csókot lopva egymás karjaiba temetkeznek. Nem vártam sem nappalt, sem reggelt, csak kábulatot elmémben, mik kiemeltek testemből és hosszú utazásra vittek a pokol tornácára, ahol egy meredek szikla szélén minden pillanatban kísértettek a sötétség démonai, fülembe ütemesen dobolva megannyi rémhang: Vesd le magad! Vesd le magad!…
Alattam a mélység, előttem retkes, bűzös ködös szutyok, szemeim bedagadtak, könnyeim arcomra fagytak. Testem aszott, vén csontnak tűnő, lelkem jeges, dermedt, agyam minden sejtje összefüggő maszlag. Villámok csapkodták megtépázott valamikori önmagam és a démonok csak hívtak és hívtak.
… és akkor megnyílt az sötétség! Szemem elvakította a fény és a köd, mely szinte fojtogatott, egy szempillantás alatt feloszlott. Álltam a szakadék szélén, és próbáltam felfogni, minden porcikámmal igyekeztem érzékelni, magamba szívni a megnyugtató fényt mi aranylóan közeledett felém utat hasítva a mocsokban, minek a közepén ott inogtam, kevesebb, mint talpalatnyi földdarabbal a szikla peremén. Lassan, lassan kirajzolódott egy alak, mi hófehér szárnyaival közeledett, kezében arany serleg. Amint közelebb ért, nyugodt, halk szó kíséretében felém nyújtotta a serlegét. - Fogadd el! Idd ezt meg ha úgy döntesz még élni szeretnél. Halk szavai éles fájdalommal martak szívembe, elmémbe, lelkembe. Fájt, mert hirtelen világos lett minden. Halott vagyok! Élő testben halott lélek! Ur Isten! Dörömbölni kezdett a múlt és az emlékek. Agyam hirtelen filmként pergetett előttem mindent. A démonokat egyre halkabban hallottam, s már nem volt annyira hívogató a szakadék. Hátrálni kezdtem. Hirtelen félteni véltem megmaradt létem. Majd remegő kézzel a serleg felé nyúltam és belekortyoltam. Akkor az angyal fehér szárnyait kitárva felemelkedett velem, s már csak a távolból figyeltem hova jutott az elveszett énem.
Félek. Félek, hogy mindez csak álom volt, s egyszer felébredek. De addig is igyekszem sírhantom kikerülve életem értelmét keresve s megtalálva LÁTNI, ÉREZNI, AKARNI, SZERETNI… ÉLNI!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: RealEnigma
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 5
Kereső robot: 14
Összes: 35
Jelenlévők:
 · arttur
 · Kavics
 · Ravain
 · Tiberius
 · tolditami


Page generated in 0.0413 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz