Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mandulavirágok…

, 761 olvasás, barnaby , 4 hozzászólás

Sajgó lélek

Fehér szirmaitok friss mandulafák,
még hideg rágja, lelketek is didereg.
Miért a virág, és miért oly bús a könny,
ha emlékek nyílnak, mikor sarjad a kikelet…

Az a nap, úgy szememre dermedt…
Komisz, apró legyek még könnyedén cikáztak
a nyári nap sem ismert, s adott kegyelmet,
könnyeket csalt szégyenlős szemünkbe,
nekem, és jó apámnak…

Nem néztem vissza, ne lássa sírni a fiát
mert egy férfiember, legyen erős,
kemény, és szilárd…

Ajh apám, te elmentél, és nem szóltál,
nem kiáltottad át a hegyeken
és nem zengetted az éjszaka villámait
sem, hogy fáj az élet, s a halál eleven
kéjjel rágja lassan el a tested, és ezt, még
egy halk sóhajjal sem üzented ezt meg…

Mert derék szittya-lelked konok, s nem hajolt
sosem. Mint derekad sem, és felvetett fővel
siettél át… azt hitted, hogy bírsz ki mindent
az őserőddel, hited is mondd mit ért?…
gyökereivel miért nem kapaszkodtál jobban
ez átkozott földhöz, s megvársz, hogy végre
kimondjam, és tudd, bár mindig is tudhattad;
hiányzol apám, nekem, és annak a régi útnak…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: barnaby
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 2
Kereső robot: 12
Összes: 34
Jelenlévők:
 · gszabo
 · Kasperl


Page generated in 0.0395 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz