Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Furcsa idők…

, 868 olvasás, Horváth István , 17 hozzászólás

Gondolat

Furcsa idők köde lebbent… ültem egyre, ültem bent,
Pár szót súgva könnyedebben, emlék-foltos köpenyemben.
A lassú por oszló szobra, ráhullt fényes oszlopomra,
S tükröm síkján feltűnt (l/h)antom, mellé állt egy szürke fantom:
Öregember köpenyemben.
A légből űr nyílt, oly sivár, mint elkopott ősi vár,
Setét álmok szálltak immár és a visszhang: Mi vár… mi vár…
Csupasz falak, gyilkos selyem… nem volt többé ottan helyem,
Rést nyitva az éjszakába rám szakadt az ég szakálla:
Homály karú őszes hínár…

Kint, mint ezer löveg, máglya… izzott a tömeg lángja.
Tarka zászlók szakadt vászna, úgy tetszett az éjbe mászna.
Köztük járva bús ajkam szólt… Csak ment a nép… agyon hajszolt…
Királyok rút korát (f)élve, az út zúgva repedt félbe.
S újra szóltam: "Hova mennek?"
Néma maradt, folyt a nyomor… habjain a búskomor
Égő, szúrós csipkebokor nagy lángokkal fénylett olykor…
Én csak néztem elmélázva… eltűnődve… e mély lázba:
Megannyi szép, s igaz eszme szellem-sorok közé veszne?
Furcsa idők köde lebbent…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Horváth István
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 13
Összes: 20

Page generated in 0.0444 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz