Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Gyermeki cserepeim 1. (Pilács)

, 673 olvasás, lambrozett , 4 hozzászólás

Ezek vagyunk

Pilács - mondta az én alacsony, kerek nagymamám
úgy 1970 táján, amikor megállt a tél-estben
szürkülő tanya-tornác oldalt-nyitott sarkán.
Elnézett a távolba.
A szomszéd portát sejlőn vázolta a messzeség
jótékony varázsa, mely az éles kontúrokat
halványítja, míg a látóhatárt megnyújtja.
Nagyikám szeme résnyire húzódott és arcának
redőit simábbá simította tekintetem rezdülése.
Fejkendős én-je huncutul vetett bukfencet az
elvárható komolyság felnőtt-futárának, miután
így szólt: pilács. És mosolygott hozzá.

A lámpást neveztük így.
A petróleumlámpát.

Szaladtam tüstént, mint szélvész, hoztam
a kamrából hősként… ám - megcsaltam
pimaszul, mert ilyenkor ragadtam le
azon a csoda-tisztáson, ahol bűvésznek
éreztem cseperedő lényem.
… végighúztam kezem a finom-fehér
liszt-tengeren, mely a szakajtóban bútt meg,
lefedetlen. Lágysága belémcsimpaszkodott,
mágnesként húzva tenyeremet oda, mintha
többmillió illó mikron-pihehó rakott volna
fészket ebben a tótágast-állt kemencében.
(A szakajtót hívtam így fejemben.
Tízévesen, gyermek-nyelven.)

Sürgető nógatásának zaja ekkor ért fülemhez
nagykonyha asztalára letettem kopottas mécsesünk
sercegő gyufaszál kanócot ölelve szült életet, s
világrajött lángja mellett, a lócán, megeredt nyelvünk.

Megjegyzés: (2012. január)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Ez+az
· Írta: lambrozett
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 3
Kereső robot: 14
Összes: 35
Jelenlévők:
 · arttur
 · boszorka
 · KolDavid


Page generated in 0.0408 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz