Vérben fürdik a telihold;
Gyilkos lesz az álom.
Mégis muszáj elaludnom,
Mennyire utálom.
Évek salakja gyűrűzik,
Ölt testet az éjjel,
Sűrű ködben feketéllik,
Gyilkos szenvedéllyel.
Belém vájja hegyes fogát,
Lassan öl a mérge:
Hosszú évezredeken át
Haldoklom majd tőle:
Élve nyúzzák le a bőröm,
Eleven temetnek,
Fogóval tépik le körmöm,
Forró üstbe vetnek.
És ha minden testi kínzást
Elvégzett már rajtam,
Halkan fülembe suttogja;
Nem lesz még nyugalmam.
Nagyon hosszú még az éjjel,
Sok száz év van hátra,
Ébrednem nem enged mérge,
Most a szívem rágja.
Hegyes sziklák között állok:
Amerre csak nézek,
Üres sivatagot látok.
Sehol sincs egy lélek.
Testem a zokogás rázza,
Üvöltenem kéne.
Csak a szikla visszhangozza
Már mindennek vége.
Hajnalodik, csöng az óra.
Felébredek végre.
A kispárnám könnyben úszik
Testem verejtékbe’.
Kifáradtan készülődöm,
Nem enyhül a szívem.
Messze bár az éj borzalma,
Már a napot félem…