A szoba meghatott
csendje vesz körül,
tükröm mélyéből szelídített
arcom néz vissza rám,
a karosszék dédelgető kényelmében ülök,
és várom valamelyik könyvem
halk felkínálkozását.
Most kel fel
a nagyságos fejedelem,
nincs más dolgom, mint megtalálni
az összeáramlás és a sugárzás eredetét,
elmerülni
"egy hosszú nap évszázadában",
a feltámadás folytonosságában,
belélegezni
a friss éltető jelent,
csodálni szőke haja lágyságát annak,
akin csókom még ott szunnyadozz,
és ujjongni újra mindennek,
ami gyermekké ringat.
Kezembe baráti kéz fonódik,
a rajongott költő kötetét lapozgatom,
hogy álmodhassak
"zöldes éjt, kék-sárga hajnalt,"
termékeny titok,
a képzelet végtelenje
ragadhasson magával,
hogy száz és ezer szemmel
kutathassam
az elmosódó tárgyakban
az isteni rejtelem jeleit.