Fázom.
Kabátom alá bújik a szél
melegedni… elengedem.
Gombokat kutat a kezem.
Úgy se számít,
csak ámít ez a védelem.
Ujjról ujjra újra meg újra
hideg tegnapok görbülnek,
míg görcsösen markolom a mát,
mint egy fát
az út szélén álló részeg.
Holnap majd eleresztem,
holnap egészen,
egy gyéren lakott részen,
addig leülök arra a padra,
hol neveket hagyott az idő.