Hűl az árny, agg-fakó képeket
sikítva hunyja le a szemeit,
fagy már a tájra hulló képzelet,
hol már csak hazug ígéret segít.
Zúg az árny, hallanám, ha hallanék,
de a homály füleimbe hatol,
felém int, fennakad a karja még,
majd legyintve foszt meg a holnaptól.
Hűl az árny, vele hűlök magam is,
a nagy tervek porként vesznek körül,
ház sem épül ma, nemhogy piramis,
egy leszek csak a millió közül.