Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Hajnal

, 493 olvasás, Jocca , 2 hozzászólás

Álom

Álmatlan éjszakák, álmos nappalok,
életéért egy kicsiny kutya kuncsorog.
Köd szőtte homályban nem önmagát félti,
önmagától fél, ezt ő maga sem érti.

Álmatag nappalok, éber éjszakák,
aszfalton kopogó véres lópaták.
Fáradt a paripa, éber ki megüli,
fekete alakját a holdfény kerüli.

Homályos nappalok, fényes éjszakák,
a ló és lovas földútra téved át.
Az állat vérét az út pora beissza,
gazdája megszánja, sebeit lemossa.

Eleven éjjelek, unalmas nappalok,
minden oly kietlen, a földút elhagyott.
Valami mozdul egy bokor mögött éppen,
bánatos nyüszítés tör át a sötéten.

Fénylő félhomályt követő mesés hajnal,
lám összeérni látszik éjjel és nappal.
Felszálló ködben a lovas meglátja,
honnan jött a hang, ki is a gazdája.

Hasadó hajnal hozta nyugodt reggel,
az ifjú vándor összenéz egy ebbel.
Bokor alatt bújva ő sírt az imént,
e kicsiny kutya várt halált vagy reményt.

Éj, nap s az őket összekötő hajnal,
együtt száll már holdfény a napsugarakkal.
Lovas, a ló, az eb, hárman együtt járnak,
együtt szövetségben új vigaszt találnak.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Vers
· Írta: Jocca
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 8
Összes: 17

Page generated in 0.0495 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz