Eltépte pirkadatvásznát az álomfestő idő.
A csillag-virágok itt-ott még sejthetők.
Nagyokat nyújtózik, virrad a nap,
ébred a reggel, szellő fut friss lehelettel.
Csalogatta a holdat, elcsente az álmokat.
A kikelet új ruhájában,
selymével fedetten jött -mondja,
vendég jő, a holnap, boldoguljunk mi
ketten, ha tetszik, ha nem, rajta nem
múlhat a világunk sorsa. Nyújtózkodom.
Keres a kezem… Hiányzol…
Játszanék combjaid terpeszében,
lélektől-lélekig ható ösztönszenvedélyjel.
Ívében feszül… oly táncos ma a kedvem,
csak bíborban -benned,
veled csillapszik… Nyílj…! virágkelyhem.
Megjegyzés: 2012.06.17. J.