Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Hét

, 624 olvasás, KRAase , 2 hozzászólás

Abszurd

"Reggel felébredtél, és hosszas arcizom-masszázs után azt mondtad:
- Megtettem…
De hogy mi volt az, amitől álmos szemeidben soha nem látott izgalom és kielégülés csillogott, nem kötötted azonnal az orromra. Hiszen új nap indult újra, és a reggel nem teljesedhet be gőzölgő kávé illata és émelyítő dohány füstje nélkül. Így hát szokatlan nyugalommal és lassúsággal húzva magadra a köntöst kiléptél a szobából, és halk tevékenykedésbe kezdtél. Bár rutinszerűség gyökerezett bennük, mozdulataidat még sohasem nyüzsögték körbe így a dolgos percek. Éltél. Aztán gyufa sercent, pohár csörrent, és frissen szerzett új életed felejthetetlen álmatlanságot lehelt ebbe a reggelbe.
Nem telt el sok idő, és gondolatok után nyúló sóhaj társaságában mellém kucorodva mesélni kezdtél:
- Nem vagyok biztos abban, hogy ezt az érzést úgy tudom leírni, ahogy életre kelt bennem… Annyira intenzív, annyira felkavaró és izgalmas… Mintha egész életemben erre vágytam volna… Hiszen talán így is van… Hosszú ideje már, hogy ki akarom próbálni, és most… Megtettem… Elvettem egy életet… A saját két kezemmel… Vagyis csak az egyikkel, merthogy a kés, melyet eszközömül választottam, a jobb kezemben volt. Úgy éreztem, azzal határozottabb és erősebb leszek majd. Így is volt. Persze az, hogy pont ezt az éjszakát választottam, teljesen improvizatív volt, így utána sem tudtam nézni, hogyan lehetnék a leghatékonyabb. Ezért csak reméltem, hogy hátulról is sikerül majd elsőre is eltalálnom a szívet. Mert nem vagyok kegyetlen. Nem akartam fájdalmat okozni ám, vagy hosszadalmas szenvedést! Csak kíváncsi voltam… Leírhatatlanul kíváncsi… De a szerencse mellém állt, és minimális rúg-kapálózással letudtam a nehezét. Nem húztam ki rögtön, markoltam és ledöbbentem… Nem is képzeltem volna, hogy ennyire szorosan áll majd benne… El ne hidd azt, hogy csak úgy meg lehet forgatni valakiben kést, mint ahogy azt a buta filmekben mutogatják! Badarság! Aztán csak figyeltem… Vártam, hogy a vér elkezdje átitatni a gyűrött, fehér lepedőt… De mivel a test hason feküdt, és én a háton keresztül teljesítettem be a vágyaimat, elég lassan ment neki… Ezért - megtörve a pillanat szépségét - kihúztam a kést, és emlékeimben felrémlő fő artériákon ejtettem néhány vágást. Na ez már bevált! De Te! Ezt komolyan nem tudom leírni Neked! Ezt szavakba önteni annyira lehetetlen lenne, mint lefesteni az orgazmust! Ahogy szép lassan csak növekedett és növekedett, mintha nem is a test, hanem az ágy engedné szabadjára a bensőjét éltető forró folyadékot… Mint valami absztrakt festmény… Soha nem láttam még ilyen gyönyörűséget… Aztán ami innen kezdődött, az olyan, mintha nem is én tettem volna… Persze én tettem, de mintha kívülről figyeltem volna minden mozdulatot, mélyen átérezve közben minden egyes érzésfoszlányt… Aprócska darabokat szeltem le, a test különböző pontjairól, feltérképezve hol keményebb és hol puhább a hús… Hidd el, nem mindenütt egyforma! A mellbimbók például elég könnyen leváltak! Mintha nem is szándékoztak volna ellenállni a késnek! De az íze nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem… Tudod, rágós, nagyon rágós. Felesleges lenne most minden egyes darabkát részleteznem, mert egész nap itt ücsörögnék melletted és beszélnék, és beszélnék, de hát lassan indulnom kell, vár a munka, és nem késhetek. De két dolgot még mindenképp el kell, hogy mondjak… Két tesztrész különösen felizgatott, és szinte felperzselt belül… Úgy éreztem, ha ezt nem teszem meg, az izzás annyira úrrá lesz rajtam, hogy hamuvá égek… Az egyik az volt… Ehh, tudod mi… Nem fogom kimondani a nevét, így is teljesen zavarba jöttem… Félhomály van idebenn, de szinte látom hogy, még a kis lábujjam is belepirult a gondolatba… Mindig is ki akartam próbálni, milyen érzés a másik felét a számba venni, és onnan megízlelni… És nagyon elszégyellve magam még haragudtam is kicsit, hogy nem keményedhet meg… Tudom, tudom, butaság, és teljes mértékben nonszensz dolog, de akkor is! Úgy akartam! Ám az érzés így is fantasztikus volt. Bár a kihűlő vérnek azért nincs olyan finom, lágy íze mint a… Na tessék, már megint elpirultam… A másik testrészhez kicsit nehezebb volt hozzájutnom… De tudod, mennyire imádom a kihívásokat, tudod mennyire lázba hoznak a kivitelezhetetlennek tűnő dolgok! A szemek! Tükre mindannak, ami bennünk rejlik… Ami minden apró mozzanatot lát, és rögzít, minden rejteni való, vagy elmondani áhított titkot… Ne mond nekem, hogy Te nem próbáltad volna ki! Ne mond, mert úgysem hiszem el! És tudod mit? Szerencsésnek kell, hogy mondjam magam! Mert gondolj csak bele, ha csak egy szemünk lenne, akkor nem sikerült volna… Ugyanis… Félénken ugyan, de Neked bevallom, hogy hevességemben és izgalmamban azzal a hatalmas késsel álltam neki… Tudom, tudom… Újabb balgaság részemről… De annyira izgatott voltam! Szóval előkerítettem egy kisebb, ám annál élesebb kést, és a másodikat már bizony sikerült hellyel-közzel egészben kiszednem… Bár azért kuncogva megjegyzem, hogy nem lennék jó sebésznek! Viszont az íze… Az állaga… Az a lé, ami benne van! Azt hiszem talán csarnokvíznek hívják, de igazából mindegy is! Ám ha ezt lehetne boltokban kapni… Én mondom Neked, hatalmas kereslet lenne rá! A fénypontja mégis az volt, amikor ráharaptam… Emlékszel, hogy jártál a minap, mikor egészben akartad elharapni az érett koktélparadicsomot? Még most is somolygok rajta! Ahogy kifröccsent az asztalra! Hát, én is így jártam vele!
Pillantásod véletlenül az órára esett, és riadtan felsikoltottál:
- Uramisten! El fogok késni! - gyors csókot leheltél a fejemre, megtörölted a szádat és kirohantál felöltözni, és összeszedelődzködni. Az idő cammogó kereke itt is melléd állt, ugyanis azokat a műveleteket, melyekhez normál esetben fél óra is kevés, alig tíz perc alatt sikerült kivitelezned. Becsapódott az ajtó, majd pár másodperc múlva a kapu is, felbőgött a Honda motorja, és elhajtottál.
Az egész napod abban az érzésben lubickolva telt, hogy még soha sem élvezted ennyire a munkád során eléd került akadályokat, és feladatokat, s mint valami kifogyhatatlan energiával feltöltött, ám érzelmekben fürdő gép, intézted az ügyeidet. Napod végén még megejtettél egy gyors telefont, röviden, tömören, csak a szükséges információkat közölve a vonal másik végén lévővel, és elindultál haza. Az utca elején parkoltad le az autót, nem a megszokott helyen, hiszen láttad, hogy most úgy sem férnél oda. Gépies mozdulatokkal rágyújtottál, és komótosan baktattál a ház előtt álló járőrhöz. Ezt mondtad neki:
- Jó estét biztos úr! Az áldozat felesége vagyok. Én tettem a névtelen bejelentést - benéztél a nyitott kapun, majd folytattad - és most szeretnék vallomást tenni."


Megjegyzés:
Szeretem a címeket… Szeretek címeket adni… Vagy átölelik az írást, vagy eltaszítják maguktól… Vagy értelmet adnak… Vagy homályba burkolják önmagukat…
Hét…
Ma bevettem még egy negyeddel…

Szeretem a címeket… Hét…
Mert ez most nem hat…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Novella
· Írta: KRAase
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 40
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 51

Page generated in 0.0331 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz