Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Elfásult szerelem

, 204 olvasás, Bandinator , 0 hozzászólás

Szerelem

Nő életemnek magas fája
És messze nyúlik ki az ága
A levedbe kapaszkodva
Indultunk fel együtt a magasra

Sajnos nem egy kertből nőttünk ki
A gazda a kerítést üti
Mindig csak egyre magasabb lesz
Így a gond nem szűnik soha sem

Távolság és ezer akadály
És a sok eső vagy az aszály
Közénk áll valamelyik mindig
De ettől megtanultunk hinni

Ha te még néha kételkedsz
Akkor ölellek, tudd szeretlek
És fújhat a szél akárhogyan
Én nem engedlek el, nem soha

Az ágaink össze fonódnak
Átívelnek sok minden rosszat
A kerítés lehet bármilyen
Az utunk felette átível

Jöhet a tornádó is akár
Minket szét nem választ soha már
A sötét és szúrós fenyőfa
Nem, nem adja fel ő már soha

És az a szép karcsú cseresznye
A fenyőnek mondja: szeretlek
Fehér virágai szállnak át
És a fenyőn jó helyet talál

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Bandinator
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 1
Kereső robot: 13
Összes: 34
Jelenlévők:
 · gszabo


Page generated in 0.043 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz