Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szanzavéra

, 696 olvasás, boszorka , 2 hozzászólás

Elmélkedés

A szomorúság hű kísérő,
utamon tölgyerdő
hajlongva zsong,
aggastyán fa tornyosul elém,
oldalából fű nő,
olyan, mint én.

Szívós szanzavéra koszorú
cicomátlan simul
széltől borzolt
hajamra, szégyentelen virul.
hiába, a ború
ma megorrolt.

A sorvadó testbe bezárva
sorsom kalodája
nem enged el,
csuklóm nehéz abroncs szorítja,
míg vágyom a jóra
rángva ölel.

Amikor a vér nem csörgedez
ereimben többé
dédelgetett
gondolatom csak a tegnapé,
megnyugszom, sorsom ez,
mélybe vezet.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: boszorka
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 4
Kereső robot: 15
Összes: 30
Jelenlévők:
 · hegeanna
 · Kavics
 · Tiberius
 · vargaistvan


Page generated in 0.0409 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz