Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Paranoia

, 525 olvasás, KRAase , 2 hozzászólás

Abszurd

avagy Te vagy a hibás, hogy embereket látok a mikróban…

Gondolkodás… Olykor nem tudom eldönteni, vajon áldás, vagy lassan véráramba csöpögő méreg… Gondolkodni jó… Amikor beszámoló közben rá akarsz jönni, hogy az ember cilinder értékének köbgyökre vonásával megkapjuk-e a gyermekek szociálódásának irodalmi-statisztikai paramétereit, hogy eldönthessük: a szemétszállító autó vajon képes-e leelőzni a mentőautó sofőrjét, ha az egy trabantot vezet… Vagy hogy a gyeremeknevelésnek szerves része-é a cukorral dúsított tejszelet, és a könyvünk főhőse, amit olvasunk éppen, az elején még nő volt-e, vagy csak később operáltatta magát azzá… Tökéletes partner főzés közben, hogy rájöjjünk, vajon mit felejtettünk a munkahelyen, és krumpli pucolás során a földre hullott héjakat számlálva megértsük, mért is olyan nehéz kitalálni, hogy plusz kettőtől hány lépést kell megtennünk egy képzeletbei skálán ahhoz, hogy elérjük a plusz négy és felet…

Gondolkodás… Az a sziklaszilárd meggyőződés lett úrrá rajtam, hogy kissé túlfejlődtük magunkat… És hatalmas hiba, hogy nem tudjuk csendre inteni a bennünk suttogó Hangot… Suttogó… Persze, igazából üvöltözik, kiabál, artikulál, maszturbál, és minden lehető eszközt bevet annak érdekében, hogy csak rá figyeljünk… Annyira leköt minket, hogy sokszor azt vesszük észre, évek óta nem törődtünk úgy igazán magunkkal, mert állandóan a Hang kívánságait lessük, és ostoba kérdéseire próbálunk válaszokat keresni… Mert ugye nem tehetjük meg, hogy nem válaszolunk, vagy egyszerűen hallójáratainkba viaszt csepegtetünk, mert a Hang észreveszi, árulót kiált, és azon nyomban megtagadja a segítségnyújtást, ha a fentiekben említett helyzetek valamelyikébe kerülünk… Nem idomítható, és nem pórázra köthető… Nem lehet szeretni, és nem lehet gyűlölni azt a Hangot… Nem lehet figyelmen kívűl hagyni, és nem lehet beléfojtani a szót… Csak jön, és jön, és kúszik, és mászik utánunk, mint valami húscafatra éhes vegetáriánus zombi, és kér, és követel, és akar…

Tegnap jelentkeztem felvételre egy gyógyszerész laborba, hogy segíthessek feltalálni azt a piros pirulát, amelynek dobozára a következő lesz ráírva: "5 perc szünet!" Mikor elmagyaráztam, mit is szeretnék, felderült arccal lázasan telefonálgatni kezdtek, s kisvártatva vigyorgó képpel megjelent az igazgató, majd egy rakás munkás, ám sajnálatos módon a kényszerzubbonyt hozó fehér ruhás fiatalemberek hamarébb értek oda, mint a biztonságiak…

Olykor azon is elgondolkodom - milyen irónikus ezek után ezt a szót használni… -, hogy vajon ezt most én írom, vagy a Hang, és hogy vajon a Hang is úgy vélekedik-e, mint én, és számára én jelentem ugyanezt a tehert…


Persze ott a másik fele a dolognak… Mennyire mérhetetlenül bosszantó tud lenni az, mikor arcunkról kaparva a bőrt tapasztaljuk, a másik ember miért is képtelen a gondolkodásra…
- Kezét csókolom! Egy kétliteres Meggymárkát szeretnék!
- Cseresznyéset?


Mikor agyatlan, józan paraszti ésszel a másodperc töredéke alatt átgondolható, önmagunknak megválaszolható kérdést tesznek fel, öt perc alatt úgy százötvenhármat… Amikor ismernek, mert olyan egyszerű vagyok mint a szeg, és tudják, mi az ebben a világban, ami arra kényszeríthet, hogy kirohanjak belőle, és mégis, gondolkodás nélkül cselekszik meg újra, és újra, aztán védekeznek azzal, hogy: "Jaaa, hát én erre nem is gondoltam!" Ó, hát igen, az a szépformájú tök azért ül a nyakunkon, nehogy egy fejjel alacsonyabbak legyünk…

Mindezek után nem tudom megválaszolni azt a kérdést - és a Hang is hallgat mélyeket, és komótosan turkál a zsebemben egy szál cigarettát keresve -, hogy vajon ki is a hibás abban, hogy embereket látok a mikróban…? Ott ácsorognak, forognak körbe-körbe a szétolvasztott sajtbarázdák, és atomjaira robbant májdarabkák között, és fejvesztve integetnek, csápolnak, és kiabálnak, hogy csináljam ezt, és csináljam azt, de közben ne hagyjam figyelmen kívül amazt, és emezt… Aztán mikor látják, hogy kissé már leterhelték az idegrendszerem, akkor a kezembe nyomnak egy csésze forró kávét, és vigyorogva mutogatnak az asztalra, hogy toljak a képembe még egy dohányterméket… Megrázom a dobozt, látom, már csak egy van benne, tehát üres, merthogy azt mondták az emberek a mikoróból, hogy egyet mindig hagyjak meg benne, mert az úgy később majd jó lesz, és utamra indítanak a sarki boltba egy újabb dobozért…


Gondolkodás… Megőrülök a hangjaitól…
És meghalok, ha nem válaszolhatok a milliónyi fölöslegesen fel nem tett kérdéseikre…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Ez+az
· Írta: KRAase
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 1
Kereső robot: 8
Összes: 21
Jelenlévők:
 · Fehér Csaba


Page generated in 0.0376 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz