Fa vagyok kopár földeden,
S Te pihensz hűs ágamon,
Te egyetlen, nem erkölcstelen,
Leányi mosolyod átkarol.
Mint lelkes gyermek jössz,
S mászol csak egyre feljebb,
Félve lépsz, néha ágat törsz,
Ne félj nem talált fő szervet…
Majd rettegve nézel lefelé,
Így megállsz kővé meredten,
Suttogó hangom lármád elnyelé,
Könnyes arccal sóhajtod: vesztettem…
Fa vagyok kopár földeden,
S Te pihensz gyökeremnél,
Te egyetlen, nem erkölcstelen,
Bárcsak egy kicsit följebb lennél…