Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Love Story

, 839 olvasás, secondEduard , 21 hozzászólás

Felnőtteknek

Egyszer megölöm ezt a rohadt kurvát, bizisten, megölöm! Mi a faszt gondol ez magáról? Csak úgy ingyen élünk, meg álldogálunk, azt a lóvé meg az ablakban? Agyonverem, bassza meg, hát ki a szarnak ugatok én állandóan? Ma is jön a kis redvás, hogy Bercikém, hidd el, csak tízezer jött össze, meg hogy Bercikém, majd holnap tuti meglesz a harminc, és itt nyavalyog nekem ez a hülye picsa, ahelyett hogy bevetné magát és rendesen dolgozna. Kiszedtem a mocsokból, eltartom, ingyen zabáltatom, ruházom, hát a kurva anyját, többet költök rá, mint amennyit megkeres. Szétütöm azt a mocskos pofáját, ha még egyszer ennyit hoz haza. Hülyének néz ez engem? Kiteszem a belemet, még a Petya füves üzletébe is beszálltam, csak hogy jobb legyen az elbaszott kis élete, és még neki áll feljebb, amikor néha lekeverek neki egyet. A kis ringyó. Komolyan, egyszer agyonütöm ezt a kis kurvát.

András befejezte a munkát, elpakolta a ceruzát és a vonalzót a tervezőasztalról, majd leült, arcát két tenyerébe temette. Fáradt volt, pihent egy kicsit. Mostanában mindig kapott valami külön feladatot, szívesen vállalta, de egy idő után rájött, hogy sok ez neki. Minden nap megcsinálta a rábízottakat, és néha az jutott eszébe, hogy harmincévesen, fiatal mérnökként nem kellene ennyire elfáradnia. Lehet, hogy egy nő is hiányzott neki, már erre is gondolt, hiszen Liza már fél éve elhagyta, azóta megint egyedül élt. Liza a házasság elején nem akart még gyereket, aztán még ha akart volna is, addigra már szétmentek, egyik pillanatról a másikra. Felállt, összepakolta a holmiját, magához vette a táskáját, és nyugodt léptekkel kisétált a tervezőirodából. Beszállt a kocsiba, halk zenét tett be, és elindult. A szokásos úton ment, aztán amikor a jól ismert elágazáshoz ért, maga sem tudta miért, most a hosszabb utat választotta. Rákanyarodott. Tudta, hogy ezen a szakaszon állandóan prostik álldogálnak, de soha nem nézegette őket különösebben. Most mégis szemügyre vette néhányukat, egyik szürkébb, mint a másik, ám ahogy a szép hosszú combokra tévedt a tekintete, megmoccant benne a férfiösztön. Régen volt nővel, s szinte beleszédült a tudatba, ha most az egyiket magáévá tehetné. Csak hát nem voltak valami megnyerőek számára, és már erősebb gázt adva hajtott volna tovább, amikor meglátott egy kevésbé kirívóan öltözött miniszoknyás szépséget. Valóban nagyon szép volt, formás lábai élő márványszoborként ringatták kívánatos felsőtestét, s gyönyörű keblei is meg-megremegtek, ahogy kecses karjaival integetett az út szélén. Üde, fiatal arca volt, nem lehetett több huszonnyolcnál. András lassított, közben letekerte az ablakot, majd a lány mellett elhaladva megállt. A modellszépségű nő karcsú testét riszálva indult az autó felé, majd vonzó csípőjével a kocsi ajtajának támaszkodva megszólalt.
- Szép jó napot! Segíthetek valamiben?
- Jó napot! - köszönt vissza csodálkozva András. Valami teljesen másra számított. Maga sem tudta mire, hiszen nem beszélt még soha prostituálttal.
- Nos, óhajt valamit? - kérdezte csábos hangon a lány.
- Hát… igen, óhajtok, ha lehet.
- Lehet hát, mindent a kedves vendégért - mondta cinkosan mosolyogva a szépség.
András nem gondolta, hogy ilyen könnyen megy majd minden, ám hamar megállapodtak az összegben, a lány beült, és elnavigálta a legközelebbi bokros területig, ahova az útról már nem lehetett rálátni. A lány elkezdte simogatni Andrást, majd a nyakát csókolta, végül a keze rátévedt a férfi combjára, aztán lehúzta a sliccét, lehajolt, de mielőtt bármit tett volna, András finoman, de határozottan arrébb tolta a fejét.
- Elnézést, de meggondoltam magam - mondta szárazon.
- Mi van?
- Meggondoltam magam. Inkább nem szeretnék semmit.
- Mi az, hogy meggondolta magát? Beülök, félreállunk, belekezdek, erre meggondolja magát?
- Elnézést, de elment a kedvem, nem tudom miért, de elment – mondta, és valóban ő maga sem tudta, miért nem akarja már a dolgot.
- Hát ez baromi jó - mondta erőltetett nevetéssel a lány, - elment a kedve?
- Semmi gond, kifizetem a pénzt. Ahogy megállapodtunk.
- Kifizeti? - kérdezte a szépség gúnyosan, - és mit kezdjek vele? Én akkor fogadok el pénzt, ha dolgozom. Felfogta? Vesztegeti itt a drága időmet!
- De tényleg itt van a pénze. Vegye el! Visszaviszem az útra.
- Hogy képzeli, hogy vegyem el? Aztán majd elterjeszti, hogy csak úgy faképnél hagyom az ügyfeleket. Nem kell a pénze.
- Jó, ha nem kell, akkor elnézést, hogy feltartottam. Visszaviszem - mondta és közben ránézett a lányra. Szokatlanul szép nő volt, és a szeméből valami határozott büszkeség sugárzott, olyan, ami egyáltalán nem nevezhető kurvásnak.
- Mondja, maga miért állt meg tulajdonképpen?
- Megkívántam magát, ezért. De tudja, nem voltam még ilyen helyzetben - tette hozzá őszintén, majd elindult a kocsival.
- Azt látom, hogy még nem volt - nevetett a lány, - jól van, megy még pár métert, és itt ki is szállok. Máskor gondolja meg, mit akar. Az idő pénz! - mondta mosolyogva, majd András tekintetét látva hozzátette, - nem az a pénz. Úgy általában mondtam.
András megállította a kocsit, a lány kiszállt, egy könnyű mosolyt dobott még a férfi felé, és elindult az út szélén. András rákanyarodott az aszfaltra, gyorsított, majd a megszokott sebességet elérve felhangosította a rádiót, és belemélyedt a zenébe.

Megint átbaszott az a rohadt kis kurva, a szemét, azt hiszi, engem átverhet. Négykor még leadott egy húszast, öt után beült egy csókához, és elmentek a bokros részbe. Vagy tíz percig ment a téma, oké, nem sok idő, de egy rövid menet legalább két-három ezer. És azt hazudta a pofámba, hogy nem volt semmi, a pasi meggondolta magát! Ez a tyúk teljesen hülyének néz engem. Mondtam neki, Szofi, baszd meg, ne szívass, mert nyakon váglak. Csak esküdözött, hogy a pasi leszólította, és aztán visszacsinálta a mókát. Mondtam neki, Szofi, ha te engem madárnak nézel, baszd meg, akkor rossz lóra tettél. Mondta volna megint ugyanazt a süket dumát, de szájon vágtam. Erre elhallgatott. Na, mondom, lódítasz máskor is? Erre belevágja a pofámba, hogy ő nem lódított. Na, a kurva anyádat, nesze, baszd meg, még egy tasli. A szekrénynek esett, a kis pofikája szép lila lett. Nem baj, Szofi, majd több alapozót használsz. Nekem akar hazudozni ez a kis ringyó. Tiszta hülyének néz, elment ennek az esze. Aztán otthagytam a szekrény mellett, Petyához mentem üzletelni egy kicsit. Szofi majd elgondolkodik, ráfér. Petyával füvet árultunk, igaz, én csak a lóvét adtam a beszerzéshez, ő mindent lerendezett, ügyes egy haver, az biztos. Na, meg valamelyik nap talán elmegyünk a milliomos vénasszonyhoz is. Budán lakik az öreg céda, annyi pénze van, hogy elég lesz kezdésnek Svájcban vagy Olaszban. Talán kiviszem magammal Szofit is. Aztán ha majd ott leszünk, mindenki bekaphatja.

András szokatlanul hamar végzett a munkával. Nem érezte magát fáradtnak, egészen frissen lépett az autójához, és úgy pattant be, mint aki versenyezni készül. Sportosan indított, majd menet közben bekapcsolta a rádiót, és az ismerős dallamokat hallgatva vidáman figyelte maga előtt az utat. Amikor az ismert kereszteződéshez ért, furcsa érzése támadt, olyan dezsavű-féle. Akaratlanul is a hosszabb út felé tekerte a kormányt. Pár száz méter után megpillantotta az első lányt, aztán a másodikat. Reménykedett benne, hogy ő is kint áll majd. Egészen lassan haladt, amikor észrevette a szőkét. Ezúttal szűk farmernadrágban, könnyű nyári blúzban álldogált, és ugyanolyan kecses mozdulatokkal, mint a múltkor, az autósoknak integetett. András félrehúzódott és leállt. A nő odaballagott hozzá, és megkérdezte:
- Na, meggondolta magát?
- Nem tudom - mondta András, - csak látni akartam.
- Látni és semmi más? Az ingyen van. Persze, ha nem tart sokáig - mosolyogta el magát a szépség.
- Kérem, ne értsen félre - magyarázta a férfi, - a nevem András. Megtudhatom, hogy hívják?
- Hát ilyet se láttam még! - nevette el magát a lány -, maga udvarol nekem?
Annyira tetszett neki a dolog, hogy kis idő múlva hozzátette:
- Szofi vagyok. Hívjon csak Szofinak. Na, lesz valami?
- Örülök, Szofi - mondta, majd mélyen a lány arcába nézett. Észrevette a halványlila foltot.
- Ezt hol szerezte? Bántották?
- Semmi köze hozzá! Először udvarolgat, most meg az arcomat kémleli? Na, tudja mit? Szakadjon le rólam!
S ezzel elindult vissza az út szélén. András kiszállt és utána ment.
-Szofi! Kérem, álljon meg! Csak segíteni szeretnék. Ki bántotta magát?
- Mi az, hogy segíteni? Ki a franc maga?
- Látom, hogy valami nincs rendben. Én csak aggódom magáért. A stricije verte meg?
- A stricim? - hökkent meg a lány -, mi az, hogy a stricim? Hát mi a szart képzel magáról? - kiáltotta felháborodva, majd cinikusan hozzátette:
- Igen, a stricim. Jól elvert. És akkor mi van? Na, most már jobban érzi magát? Mit akar még tőlem?
- Csak beszélgetni szeretnék, Szofi, tényleg semmi mást.
A lány szemmel láthatóan mélyen elgondolkodott. Összeráncolta a homlokát, ajkát szóra nyitotta, aztán mégsem mondott semmit, sóhajtott egyet, és mélyen a férfi szemébe nézett. Eltelt pár pillanat, mire megszólalt.
- Jól van, András, beszélgessünk. Igaz, ahogy maga mondja, a stricim most nincs kint, de az állásommal játszom. Az állásommal? - nevetett egy jót saját magán -, az életemmel.
Kinyitotta a kocsiajtót és beült.
- Itt nem tudunk nyugodtan beszélgetni. Menjünk oda, ahol a múltkor voltunk.
András elindult, lekanyarodott a bokros rész felé, majd megállt. Kikapcsolta a motort, és ránézett Szofira. Gyönyörű nő volt, ragyogóan kék szemekkel, természetes szőke hajjal, formás, dús keblekkel. Ahogy nézte a nőt, újra megkívánta. Ezúttal azonban nem szólt erről semmit, elkezdett inkább semleges dolgokról beszélni. Ahogy beszélgettek, András elmondta, hogy egyedül él, elvált, mesélt a munkájáról, a hétköznapjairól és arról, hogy mennyire magányos. Szofi válaszképpen elmondott magáról egy keveset, hogy tanítónői diplomája van, és hogy véletlenül került bele ebbe a helyzetbe, ahogy fogalmazott, a prosti létbe, de kikerülni belőle sokkal nehezebb, mint gondolta volna. András figyelmesen hallgatta, tetszett neki a lány kissé rekedtes, lágy hangja, az ajkai, ahogy beszéd közben mozogtak, és egyáltalán, minden tetszett benne, egyszerűen gyönyörűnek találta. Nem sokat beszélgettek, de András megígérte, hogy gyakrabban is el fog jönni. Szofi nem ellenezte. Aztán kiszállt az autóból, András pedig hazahajtott.

Másnap megint korábban végzett és első útja Szofihoz vezetett. A lány már nem volt elutasító, beült a kocsiba, és javasolta, most egy kissé távolabbi helyre menjenek. Sokáig beszéltek mindenféléről, András munkájáról, Szofi iskolai éveiről, a tanítónők fizetéséről, a társadalmi problémákról, életről, halálról, mindenről, ami eszükbe jutott. A következő napon András megint ott volt a szokott időben, és újra átadták magukat a beszélgetés okozta örömnek, kizárták a világot, és csak egymásra figyeltek, egymás hangjára, szavaira, és a szavak mögött megbújó érzésekre. Már vagy három hete járt ki András az útra, de Szofi egyszer sem bukott le. Mindig akkor találkoztak, amikor Szofi kitartója, Berci a többi stricivel az üzleti ügyeket intézte. A többi lány meg falazott Szofinak, annyi összetartás mindegyikben volt, hogy ne árulják be egymást. Egy forró júniusi napon András még korábban érkezett a megszokottnál. Szofi szótlanul köszöntötte, beült a kocsiba, majd miután a bokrok közé mentek, András leállította az autót, és Szofira nézett. Érezte, hogy baj van.
- Szofi, mi van veled? Látom rajtad, hogy valami történt.
- Igen, történt. Csak a szokásos. Most nem kaptam verést - nevetett fel gúnyosan -, de megint megalázott az a szemét, megint a sárba döngölt. Csak ennyi történt - mondta szomorúan és könnybe lábadt a szeme.
- Szofi, én szeretnék neked segíteni. Hagyd ott azt a mocskot, én egyedül élek, és…
- Ugyan már! - vágott a szavába a lány -, mit akarsz te egy kurvától? Barátok vagyunk, oké, belementem, mert jólesik, hogy beszélgethetek veled, de egy utolsó szajha vagyok, semmi több!
- Te sokkal több vagy, mint egy utolsó… Tudod, régóta akartam már mondani, mennyire szép szemed van. Már legelőször is észrevetten, mennyire csodálatosan kék…
- Megint udvarolni akarsz? - kérdezte kissé vidámabban a lány.
- Nem udvarolok, az igazat mondom. És tudod, nekem nagyon tetszik a hangod is, annyira kedves, annyira lágy… de az igazat megvallva, minden tetszik benned. És a neved is, hogy Szofi…
- Ugyan már, hagyd ezt! Ez nekem így sok.
- Tudod - folytatta rezzenéstelenül András -, ahhoz, hogy elmondjam, mit érzek, nincsenek szavak. Még egyetlen lány sem tett rám ekkora hatást, mint te. Soha, senki, esküszöm neked. Szofi, el kell mondanom, hogy…
Nem tudta befejezni, mert a lány András szájára illesztette a mutatóujját, jelezve, hogy hallgasson. Aztán gyengéden hozzáhajolt, mélyen a szemébe nézett, és megcsókolta. András égetően forrónak érezte ezt a csókot, annyira forrónak, hogy már szinte tűz és jég keverte hóviharnak hatott, és annyira lágynak, hogy nemcsak a szája, hanem az egész teste, a szíve is megolvadt tőle. Mindene reszketett a gyönyörtől, és reszketett Szofi egész teste, szíve, lelke is, mint ahogy a kettejük csókjába belereszkettek a bokrok, belereszkettek a fák, belereszkettek a felhők és belereszketett az egész világ.

András a megbeszélt találkozóra indult. Reggel kilencre, mert Berci épp akkor intézett valamilyen kábítószeres üzletet a városban, és csak később akart majd kijönni szemlét tartani. Szofi a szokott helyen várta, szótlanul és láthatóan izgalommal telve ült be az autóba. Nem sokat beszélgettek, mialatt András a belvárosi bérházig vezetett. Ott megállt a járda mellett, majd leállította a motort. Szofi kipattant és már el is tűnt a kapualjban. A várakozás óráknak tűnt, pedig alig tíz perc múlva megjelent a lány, két sporttáskával a kezében. Villámgyorsan betették a csomagokat a kocsiba, ők is bevágódtak, majd András úgy indult el, hogy többen az autó után fordultak. Már nem számított semmi. Tudták, hogy vége, mostantól egy új élet kezdődik mindkettőjük számára. Hazaérve kipakoltak, majd András, miután megmutatta a lakást, leült a konyhaasztalhoz és Szofira nézett:
- Kérsz kávét?
- Ezt én kérdezem meg, jó? Én lettem itt a háziasszony, nem? - mondta kedvesen ugratva a férfit a lány, majd nekiállt kávét főzni.
- Szofi, én nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy. Tudod, nagyon szép vagy, de mást is szeretnék neked elmondani…
- Első a kávé - szólt rá a lány -, lesz még időd elmondani mindent, amit csak akarsz.
- András - tette hozzá Szofi -, az elmúlt napokban sokszor eszembe jutott, honnan jöttem, hogyan ismerkedtünk meg, és ezt a múltat nem tudom kitörölni magamból.
András felállt, odament a lányhoz szorosan átölelte, és fejét a lány vállára fektetve azt mondta:
- Szépség vagy! Tudod? Te vagy az én szépségem! Elmondom neked, egy ilyen szépségnek mire kell gondolnia. Nincs semmilyen múltad. Felejtsd el! Csak a jelen van, és a jövő. Csak te vagy és én. Csak mi vagyunk, és minden a mi jövőnk.

Megérdemelte az a rohadt kurva, megérdemelte. Megkapta végre, amire rászolgált! A rohadt szemét kurva anyját annak a ringyónak! Hát mi a faszt képzel ez? Fogja magát és lelép egy faszival? Elszökik tőlem? Bassza meg az a rohadt kis gennyes riherongy! Fényes nappal lelép tőlem? Hát a faszom ki van az ilyen bárcás kurváktól, és még azt hitte a kis szemét, hogy nem találom meg? Hát hogy a faszba ne találtam volna, hála Petyának, örök cimbi, leugrott cigiért, ahol ő lakik, azt ez a retves kiskurva meg ott lavírozott az utcán, mint akinek de jól megy. No persze, Petya utánament, meg fel is hívott, aztán pár nap, és megvolt a pontos cím. A kurva anyádat, velem nem baszol ki, te utolsó szajha. Hát elmentem hozzá. Becsöngettem, még jó, hogy a faszija nem volt otthon, de hát az is kapott volna. A drága kis Szofika meg, ez a becstelen kis rongycafat, ki akart lökni az ajtón. Nehogy már te mondd meg, mi legyen! Bementem a lakásba, és adtam neki egy jó nagyot. Olyan kibaszottul nagyot, amilyen az ilyen kis gerinctelen cédának kijár. És még vissza akart ütni a szuka. Hát mit képzel ez? El se kellett neki mondani, miért kapta. Nesze, a kurva anyádat, kapott még vagy kettőt. Megint a kibaszott szekrény, hát hova esett volna? Ömlött a szegény kis ringyószukának a szájából a vér, hogy dugd föl, hát ezért adtam én neked mindent? Te rohadék állat, kis nyamvadt semmirevaló picsa! Belerúgtam a gyomrába, nesze, te utolsó kurva, nesze, baszd meg! Azt még elkezdett nekem nyögni, hát a jó édes kibaszott anyukádba nyögjél, te fattyú! Belerúgtam, hogy kussoljon már, de nyöszörgött még a rohadék, hát kapott még egy adagot a szájbabaszott kurva fejére, azt megint a nyamvadt szekrénybe ütötte be. Dőlt a vére, de leszartam, engem nem fog senki átbaszni, mit képzel ez! Egy iszonyatosan nagyot rúgtam a véres, mocskos fejébe, az agyába, a mindenébe ennek az útszéli kurvának, azt otthagytam. Másnap Petya hívott, hogy köröznek gyilkosságért. Leszarom, engem nem lehet csak úgy átverni.


A temetési menet a sírok között kanyargott, majd legelőször megállt a fekete gyászautó, aztán a pap is, végül a gyászolók közelebb kerültek a sírgödörhöz, és megálltak körülötte. András is odalépett. Fekete öltönyében arca még a sápadtnál is hófehérebbnek tűnt. Nem sírt, nem is könnyezett. Érezte, hogy belül, valami végtelen üresség tartja fogva, ami nem engedi el. Látta a gyászolókat, látta a koporsót, látta a virágokat, de mégsem látott semmit. Ahogyan a végtelen üresség nem engedett semmit ki, úgy be sem engedett semmit. Amikor a koporsót leengedték, András egy marék földet szórt rá, és bedobott egy szál vörös rózsát. Aztán elmosolyodott. Arra gondolt, amikor öt hónappal ezelőtt megismerte Szofit, akkor azért nem kellett neki, hiába akart fizetni is, mert nem találta tisztának, és most ezen szinte nevetett magában. Ugyan, hogyan lehet, hogy a legtisztább lelkű nőről ilyenek jutottak akkor eszébe? Aztán a sírgödröt betemették, rákerültek a koszorúk, a virágok. A tömeg lassan elindult, András nem szólt senkihez. Nem sírt, nem könnyezett, csak némán lépkedett. A temetésre édesanyja is eljött, igaz, még két hete azt tervezték, hogy Szofival utaznak el hozzá, most mégis anyja jött el idősen, betegen, vállalva a többórás vonatút fáradalmait. Ahogy gyalogoltak ki a temetőből, édesanyja karon fogta, és egy hosszú, szinte véget nem érő sóhaj után a fiához fordult:
- Kisfiam, nagyon szeretted? Nem meséltél róla sokat…
- Anya, ő volt a legszebb nő a világon, a szíve és a lelke csodálatosan szép volt, ő volt a legtisztább, a legártatlanabb ember, akit eddig ismertem.
Aztán elhallgatott. Ahogy lépdeltek a temető ösvényein, a hideg novemberi szél meg-meglengette a gyászruhát, amit viseltek, s olyanok voltak messziről, mintha táncolnának. A legfájdalmasabb gyásztánca volt ez az élő szerelemnek, amit emberi szem valaha is látott.


Egy hónap telt el a temetés óta, de András azóta sem tudta megbocsájtani magának, hogy bár úgy tervezték, aznap otthon marad, mégis valami miatt bement a munkahelyére. Mire visszaért, nem volt többé Szofi, és nem volt már többé élete neki sem. Úgy érezte, vezekelnie kell, mert megmentett egy életet, akit nagyon szeretett, és mégis hagyta elveszni. Szerelme nélkül üres lett számára minden. Könnyezni, sírni nem tudott, mindene kiégett, a szája egyfolytában száraz volt, égett a torka, és azt érezte, hiába dobog a szíve, ő már halott. Az jutott eszébe, talán még egyszer, utoljára, megpróbálja visszaadni az életnek azt, amit ő is kapott tőle: egy maréknyi boldogságot. Beült a kocsiba, ellenőrizte, hogy a kesztyűtartóban van-e a köteg pénz, majd indított. Oda ment, ahol Szofit legelőször látta meg. A legelső, átlagos külsejű utcalány mellett megállt, kiszállt az autóból, és azzal a határozott szándékkal, hogy most valamit jóvá tesz, megszólította a nőt:
- Elnézést, hogy feltartom, valamit szeretnék önnek átadni.
- Hogy mit? - kérdezte őszinte csodálkozással a nő.
- Ezt a pár százezer forintot akarom odaadni, hogy új életet tudjon kezdeni - mondta András és felmutatta a köteg pénzt.
- Mi van, hapsikám? Elmentek otthonról? Mi a faszt akarsz tőlem, he?
- Arra kérem, fogadja el, és kezdhet egy új életet -, majd szomorúan lehajtva a fejét, mintegy magának hozzátette - ha már másnak nem sikerült.
- Na, ne szórakozz velem, te biztos zsaru vagy. Engem nem tudsz megetetni.
- De kérem -, folytatta András sírós hangon -, én csak jót akarok. Ez a pénz új életet hozhat önnek…
- Na, elmész te a jó anyádba, kisapám. Velem ne próbálkozz! Tűnés innen, ha nem akarsz semmit, hagyjál dolgozni! - mondta erélyesebben. Ám látva, hogy a másik nem tántorít, ráüvöltött:
- Tűnj már el a faszba, te nem normális! Bekattantál?
András akart valamit mondani, de hirtelen nem jött ki hang a torkán. Próbált szólni, de nem ment. Aztán érezte, hogy levegő kell, anélkül nem tud beszélni. Sóhajtott egy hatalmasat, miközben valami tudatosította benne azt, hogy ő most nem az az András, aki eddig volt. Mást nem érzett, és nem tudott ezenkívül semmit, csak azt, hogy kiabálnia, üvöltenie kell:
- Ide figyelj, te útszéli rohadt kurva! Azért vagy itt, mert félrement az a rohadt életed, de még kimászhatsz belőle! Én vagyok az, aki segíthet rajtad, te mocskos ringyó! Hát nem hallod, te szajha! Te utolsó kurva, nem hallod a hangomat, hogy eljöttem hozzád, hogy segítsek, hogy kiemeljelek a mocsokból? Rám se nézel már többé?
A hangja már nemcsak hangos volt, már nem egyszerűen kiabált, hanem szinte őrjöngött, hörgött, és ebben a rekedtes, égbekiáltó hörgésben benne volt valami túlvilági könyörgés is, és valami imaféle segélykiáltás, mint amikor a pokol mélyéről az elítélt bűnösök jajongva könyörögnek az életükért.
- Itt vagyok, hát nem látod? … eljöttem, hogy kihozzalak, és nem érdekellek, te rohadék, miért csinálod ezt, miért vagy utcalány, miért teszed ezt velem? Vidd, vidd ezt a rohadt pénzt, hiszen ezért vagy itt… és nem tudlak már innen kihúzni… Ki vagy te? Te ócska rongy, elhagytál, el sem köszöntél te utolsó, te utolsó… azt hiszed, hogy csak úgy itt hagyhatsz?
Teljes erejéből hozzávágta a pénzköteget az utcalányhoz, majd vett egy nagy levegőt, és hirtelen panaszos, szívfájdító zokogásban tört ki. Az erős rázkódástól és a hangos sírástól térdre esett. Egész teste remegett, vonaglott a zokogástól, úgy sírt, olyan panaszosan, mint akinek soha senki nem segíthet, mint akinek mély fájdalmában a szíve is kiszakadt a helyéből. A lány döbbenten nézte a zokogó férfit, aztán ránézett a földön heverő pénzre, s az értetlenségtől lemerevedve újra a térdelő alakra. Nézte, ahogy ez az erős férfi hangosan zokog, majd ahogy fogy az ereje, már csak egyre halkabban jajong, s néha meg-megrázkódik a teste, mint akit áramütés ért. Nem tudta, ki ez, nem tudta miért, és mi következik, pusztán csak érezte, hogy most mit kell tennie. Hátrasimította hosszú barna haját, előrelépett, és elfelejtve azt, ki is ő valójában, letérdelt a férfivel szemben. Magához húzta, majd átölelte, szorosan, s egyre szorosabban.
- Sírj csak, sírd ki magadból, kedves. Hidd el, jót fog tenni. Ha az embernek valami nagyon fáj, sírnia kell. Tudom, hogy fáj, hát sírjál, itt vagyok, segítek neked, ne félj! - mondta, s könnyes szemeit behunyva még jobban magához szorította a férfit, megsimogatta a fejét, és halkan, csendesen, egész lelkében reszketve sírt ő is. Kettejük jajszavától megremegtek a fák, megremegtek a bokrok, megremegtek a madarak, és a hold bánatos szerelemkönnyeket hullajtott ki magából, amelyek lecsorogtak egészen a földig, s elmostak minden bűnt, amit ember valaha elkövetett. Csak András és Szofi szívét nem kellett tisztára mosni. Mert tiszta volt az öröktől fogva. S az is marad már, mindörökké.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Felnőtteknek
· Kategória: Novella
· Írta: secondEduard
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 18
Összes: 29

Page generated in 0.0242 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz