Sietve jöttél felém,
s én nyitottam zárt kapuim neked,
mert érzéki nektárral teli testem,
mondtad, hogy úgy szereted.
Talán tétova volt a lelkem,
s a gondolataim nem elég szabadok.
S ha fordítva írom ezt,
hidd el, úgyis igazak a sorok.
Az ölelés olykor úgy éreztem több,
s néha, hogy kevesebb,
mint amiről szólhat az én, és a te szereped.
Simogatásod mégis az egekig emelt,
vad s buja vágyaimra lelt.
Egy-egy pillanatra már őrülten szerettelek,
de könnyű pillangó vagy,
s mert így akartad tovább engedtelek.
Szállj! Szárnyalj!
Ha nem velem, hát mással,
s őrizlek emlékként magamban,
végtelen odaadással…