Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Feneketlen mélység

, 745 olvasás, gazzo , 18 hozzászólás

Ezerszín

A fiú már nagyon kimerült. Nem érezte a testét, csak ösztönösen rugaszkodott el újra és újra a vállig érő vízben. A vízben, mely általában az életet szimbolizálja. Ő is az életre gondolt, de nem abban az értelemben, ahogy azt az emberek általában teszik. Mindkét karját éles kövek sértették fel a majdnem hét méteres zuhanás közben, mikor próbált valamiféle egyensúlyi állapotot fenntartani, a talppal történő becsapódás reményében. A zuhanás másodpercekig tartott csupán, mégis elegendő volt, hogy átgondolja helyzetét. Miközben agyát elöntötte az adrenalin, csak abban bízott, hogy szerencsésen érkezik a kút vizébe, és nem csapódik neki a terméskövekbe rögzített vaslétrának.

Szerencséje volt. Viszonylag simán érkezett a nagyjából tíz fokos vízbe, és csak a lábát ütötte meg egy kicsit, amikor a kút aljához csapódott, de ennél komolyabb sérülése nem lett.
Negyven centi. Ennyi hiányzott ahhoz, hogy elérje a létra legalsó fokát. Hiába ugrált, hiába próbált a csúszós kövekbe kapaszkodva feljebb jutni, azt a negyven centit sehogy nem tudta legyőzni.
Ennyin múlna az élet?- tette fel magának már többször is a kérdést, és az idő múlásával egyre inkább arra jutott, hogy a válasz "igen".
- Segítség, segítség! – kiáltozta egy ideig, minden egyes elrugaszkodás után, de nem jött a segítség. Aztán telt- múlt az idő, és Ő már nem akart, nem tudott kiabálni.
Alig múlt tizenhárom éves, ám ereje egy felnőtt emberéhez volt mérhető. Izmos karjai, széles mellkasa, válla, valamint erős lábai is az aktív sportolástól fejlődtek ki, és lényegesen fejlettebbnek, idősebbnek mutatták a valós koránál. Nem csak izmai voltak fejlettek, hanem mentális ereje is, mely a keleti küzdősportok művelőinél gyakori jelenségnek számított.

Ez a mentális erő már sok esetben nagyon jó szolgálatot tett neki, melyet a zuhanás utáni élni akarása még inkább felerősített. Szőke haja csuromvizesen terült el fején, a hideg víztől arca már enyhén kékes színűvé vált. Ajkai feldagadtak, bőre ráncossá ázott, és reszketett minden csontja a hidegtől, de még így is bizakodva tekintett a magasból beszűrődő fény irányába. A mélységtől és a magánytól egyáltalán nem félt, csak a hidegvíz aggasztotta egy kicsit.

Jó néhány év eltelt azóta a keddi nap óta, amikor azt gondolta, hogy egyedül is meg tudja javítani a szivattyút, mely a kút mélyéről nyomta a vizet házuk vízvezeték rendszerébe. Nem volt nagy gond, már többször járt lent a kútban, de mindig ott volt vele az apja, aki bízott benne annyira, hogy leengedje a vaslétrán… igaz mindig biztosítókötelet erősített a derekára. Azon a napon nem volt otthon senki a családból, így gondolta, mire hazaérnek, megjavítja azt a szivattyút, és a többieknek tudniuk sem kell róla, hogy megint elromlott. Csakhogy a lába megcsúszott, amint átlépett a kútkáván, és elveszítette az egyensúlyát. Akkor ott a kút mélyén azt gondolta, hogy soha nem lesz ennyire elhagyatott az életben. A mélység fogalmát, eddig csak fizikailag értette.

Az évek múlásával többször is úgy érezte, hogy újra elérte a mélység legalsó határát, de ezen esetekben nem a fizikai értelemben vett mélységre gondolt. Igaz legtöbb esetben akkor sem jött a segítség, de élni akarása mindig kisegítette a kútból, és mindig ugyanazzal a reménnyel kereste feje felett a fényt, mint akkor, tizenhárom éves korában.
Napjainkban is egy kút mélyéről tekint a fény felé, mely nagyon távolinak és elérhetetlennek tűnik számára. Most sem érkezik segítség, hiába a segélykiáltások, ezért inkább most is abbahagyta az "üvöltést", mert tudja, hogy a hangját úgysem hallja meg senki. Türelmesen vár, és ösztönösen újra meg újra elrugaszkodik, hátha eléri a legalsó létrafokot, ahonnan egyedül is ki tud mászni. Nem izgul, nem is fél, mert tudja, hogy a segítség előbb-utóbb újra megérkezik… mint azon a régmúlt kedden.

Akkor az egyik szomszéd jött két vödör vízért a közös kúthoz, mely az ő területükön volt ugyan, de sok családnak volt használati joga. Egykoron együtt ásták azt a tízméteres gödröt, és együtt rakták a termésköveket is. Ahogy leeresztette a hengerre csévélt erős drótkötélen lógó vödröt, a fiú belekapaszkodott. Egyre csak rángatta, mert kiáltani már nem tudott. A szomszéd rémülten nézett a kút mélyébe, ahol észrevette a kapálózó fiút. Lassan elkezdte felcsévélni a drótkötelet. A fiú a vödörbe tette az egyik lábát, utolsó erejével, két kézzel markolva a kötélre.

Csak az első méter ment nehezen, utána félig a létrába is kapaszkodott, így a szomszéd segítségével, lassan kijutott a kútból.

– Úr Isten! - csak ennyit hallott, amikor a szomszéd átsegítette a kútkáván. Aztán kiesett az idő… A következő kép amire emlékszik, hogy az ágyában fekszik és az egész család ott téblábol körülötte. A rápakolt takarók súlya majdnem agyonnyomta. A kimerültségtől több mint tizennégy órát aludt, pedig körülbelül egy órányi időt volt a kútban. Ezt a karórájából derítették ki, ami valószínűleg a víz miatt megállt háromnegyed háromkor, és a szomszéd elmondása szerint, tizenöt óra ötvenkor segítette ki őt.

Azóta mindegy mennyi ideig, vagy milyen mélységben van éppen, az a bizonyos kedd mindig felrémlik előtte, és tudja, hogy azt semmi sem múlhatja felül.

Várakozással telve néz a fény irányába, és minden felé nyújtott kéznek egyformán örül. Valahogy a "barátok" sosem találnak rá néma kiáltásai közepette, így csak új barátságok kéznyújtásában bízhat. Már többször elhatározta, hogy felülvizsgálja barátságainak létjogosultságát, de miután újra a felszínen mozgott és meghallotta a szokványos "hova tűntél" kérdést, önmagát hibáztatta. Önmagát, amiért nem kiabált senkinek, amiért még halkan sem szólt, mert azt gondolta, hogy egy igaz barátnak szavak nélkül is észre kellene vennie a problémát, és önzetlenül segítenie kellene, mint ahogy ezt ő is tette mindenegyes alkalommal, ha éppen szükség volt rá.

Mindenkinek azt tanácsolta élete folyamán, hogy érdemes a fény felé tekinteni, és elfogadni a felkínált segítséget. Mindegy kitől érkezik az, mert a sötét mélységben egyedül hamar kifárad az ember, és új erőt csak a fényből meríthet.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: gazzo
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 1
Kereső robot: 13
Összes: 28
Jelenlévők:
 · galamboki


Page generated in 0.0403 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz