Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szimfónia

, 292 olvasás, Sheodon , 6 hozzászólás

Elmélkedés

A halkan hulló esőcseppek
megtörik merengésem csendjét.
Fülemben zeng egy szimfónia,
melyre úgy várok már mióta.

Kilépek házam ajtajából,
s csak üres embereket látok.
Mind lassú léptekben haladnak,
üresen, mint a halottak.

Az utcán megpillantott szempár
is üres. Könnyes és keserű.
Odakinn már seholsincs derű.
Senki sem él már úgy igazán.

Nem csoda, hogy mindenki menekül,
gyakran elfutnak önmaguk elől.
Félnek szembenézni önmagukkal
és találkozni a valósággal.

Egy mosoly, csupán ennyit adhatok.
De ez épp elég: látom arcodon.
Te is mosolyra fakadsz énvelem.
Élj te is így, élj teljes életet.

Mert van, ami igazán fontos,
ám az nem kézzel tapintható.
Lehetsz te akármilyen dolgos,
Ha eldobod mindazt, ami jó.

Élj úgy, hogy az igaz szeretetet
ne későn, szüleid sírja felett
kelljen először megtapasztalnod.
Mert akkor bizony már fájlalhatod

Mindazt, amit elveszítettél,
mindent, mit régen értékeltél.
Csak tégy helyesen, és ne feledd:
a szeretet mindenek felett.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Sheodon
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 32
Regisztrált: 3
Kereső robot: 52
Összes: 87
Jelenlévők:
 · BFanni
 · Horváth István
 · Romuald


Page generated in 0.0601 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz