Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: ugye hallasz…

, 513 olvasás, Mona , 8 hozzászólás

Sajgó lélek

Mit tennél akkor, ha tudnál valamit, amit a többi ember nem. Mit tennél akkor, ha olyas valamit tudnál, ami nem csak rád, hanem a többi emberre is tartozik. Valami olyasmit, ami ugyanúgy érint mást is, amit tudnia kellene másoknak is.

A mai reggel még ugyanolyan volt, mint bármely reggel. Kiöntöttem a kávét, összefogkrémeztem a pulcsimat, majd elindultam dolgozni. Az úton nem figyeltem az embereket. Ugyanazok voltak ma reggel is, mint bármelyik másik reggel. Persze, nem ugyanazok voltak, de mit számít: a tömeg az tömeg.
Dolgoztunk és dolgoztunk. Nem jobban és nem rosszabbul, mint bármikor. Elmondhatom, hogy ez egy teljesen átlagos nap volt.

Egészen addig a bizonyos telefonig.

(Mit tennél akkor, ha megtudnád azt, hogy világvége közeleg?)

Az után a bizonyos telefon után már nem éreztem éhséget és szomjúságot. Rágyújtottam, s reszkető hanggal tovább telefonáltam.

("Mennyire biztos?"
"Száz százalék.")

A mai este már egész más volt, mint a többi. Figyeltem az emberek arcát. Nevettek, szerelmes puszit váltottak, könyvet olvastak és gyermeket ringattak. Sajnáltam őket. Szántam a világunkat, az országot, a társadalmat, mely régóta haldoklik.

(S most bevégeztetik.)

Te mit tennél? Én nem bírom elmondani. Talán csak annyit kívánnék, hogy Isten óvjon Téged és mindannyiunkat.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Ez+az
· Írta: Mona
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 65
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 85
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0837 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz