zöngétlen zöngések rezdülnek
és ősz lombbá hintázva lepik emlékek
tavasszá őszi halántékodon karcaikat
… álmaimban minden hajnalon
ezért kell mégis csak egy sorral
de kevesebbet mondanom
mint amennyi a végtelen
hogy hiányozzál
hogy hiányozzál
… és fájjál minden hajszálamba
gyökeréig az égből
… és minden hajszálamból mindenkinek
ahogy koponyámról rebbenve
szálanként hullanak szét
párhuzamosakká
mert találkozni akarnak ott
… összefonódni tincseiddel
a csillagok közé szóródott szénaszálakon
ott
hogy senki ne felejtsen
… mert nagyon fájnak az őszi rózsák
sírodon száranként és levelenként
vázádból szívem agyáig
kerengve
pitvar és kamra
kamra és pitvar
… és Te sehol
csak fenn csak fenn
mindmáig
mint a mindenség lüktetése
… a széthullásig