Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Lombhullás

, 686 olvasás, Székács László , 4 hozzászólás

Gondolat

zöngétlen zöngések rezdülnek
és ősz lombbá hintázva lepik emlékek
tavasszá őszi halántékodon karcaikat
… álmaimban minden hajnalon

ezért kell mégis csak egy sorral
de kevesebbet mondanom
mint amennyi a végtelen
hogy hiányozzál
hogy hiányozzál

… és fájjál minden hajszálamba
gyökeréig az égből
… és minden hajszálamból mindenkinek
ahogy koponyámról rebbenve
szálanként hullanak szét
párhuzamosakká
mert találkozni akarnak ott
… összefonódni tincseiddel

a csillagok közé szóródott szénaszálakon
ott
hogy senki ne felejtsen

… mert nagyon fájnak az őszi rózsák
sírodon száranként és levelenként
vázádból szívem agyáig
kerengve
pitvar és kamra
kamra és pitvar
… és Te sehol

csak fenn csak fenn
mindmáig
mint a mindenség lüktetése
… a széthullásig

göröngyeidre lebben az éj lombja

Megjegyzés: (2011.)

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Székács László
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 216
Regisztrált: 1
Kereső robot: 23
Összes: 240
Jelenlévők:
 · Pacsirta


Page generated in 0.2995 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz