Navigáció


RSS: összes ·




Vers: huszonkilenc

, 641 olvasás, fenytores , 27 hozzászólás

Misztikum

megértem ezt is,
bár még krisztusi fényt
nem alkotok szerény kereteim között,
csak egybeolvadok a tájjal,
és szívemet ajánlom a Holdnak,
amiért magam lehetek!

százéves csodákat írtam
és neked adtam a hegyeket duplán,
azért, hogy szeresselek.

csillagok hulltak bennünk,
csillagok egy régi álmon,
bennem és bennük hiszem,
hogy újra feltámadunk!

***

magamban hordozlak napsütötte anyám!
kérgeim mind lehullnak a porba,
(ha rád gondolok ennyi év után);
téged hiába szeretnélek,
nem tudlak arcommá formálni.

élni és törődni adtál perceket,
órákat a megértéshez,
és ami jutott, abból szerény vacsora futja.

majd magam formálom újra zölddé a ligetet,
én fogom két kézzel az újszülötteket,
és felnevelni a mihaszna éveket utánad.

***

dolgozom.
hírvivő vagyok ezer asztalnál,
kétezer éhes száj mellett,
és naponta fáradok el értük,
hogy rend legyen.

rend,
mint, ahogy lélekben is ezt szeretném:
értelmet utánatok,
értelmet a rendnek.

tavaszi szőlőim mára már borrá értek.
magamban nem is kutakodnék,
de még szólhatnék,
felesleges lenne
elég ha a papírok megjegyzik helyettem
amit mondok.

Megjegyzés: 11.10.08

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Vers
· Írta: fenytores
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11
Összes: 22
Jelenlévők:
 · entizenharom


Page generated in 0.0409 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz