Titokban, esti csöndben,
fejem öledbe hajtva
szótlanul búcsúztunk.
Álmodtunk.
S itt ragadt
hajamba font ígéreted.
Tiéd leszek.
S szem lehunyva várok,
ezernyi számok,
percek és órák
nélküled.
Elbújtál.
Jöhetek?
Hol vagy?
Merre vagy?
Kereslek, de hiába,
a kétségbeesés fülembe kiabálja,
hogy elhagytál.
De talán mégis,
mintha ott, messze te állnál.
Kezedet fogja a szürke Hold,
s fényed ezüstös nyugalmat old.
Hát itt vagy!
Meg vagy!
Látlak!
Jöjj!
Karomba zárlak!