Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Talált tárgyak

, 595 olvasás, Székács László , 0 hozzászólás

Gondolat

Dobjuk le, hagyjuk hányónkra
meddőségünket.
… Addigra már keresztet.

Üres minden oldalunk. Olvasatlanul.
Mint napjaink.
Minden éjjel írtuk. Mintha…
Hajlobonc, csimbókok, ihletért őrület.
A világért tűzbe dobáltuk a babérlevelet.
Szeret. Nem szeret.
Ihlet. … Ihlet. Hol volt? Van?
Csak a port rugdaljuk. Felhők.

Villám.
Mit vigyünk át, mert ott nem maradunk.

Semmit, ami szakállunkat növeszti.
Talán borotvavizet a reggelekhez.
Pókhálóból hálózsákot.
Koporsónak, a meg sem születettnek,
elvett nevünkért kopjafánk helyett,
hogy szűrünket ki ne dobják.
(lakcím nélkül a hajléktalan nem ember)

Az utolsó szó jogát: arccal napkeletnek.

Előtte álljunk az esőre, gyolccsá
mosni ezt az életet.
Isten, add, hogy a Nap fehérre szívja!

Mi nem volt és nem kellett, a Styx vigye.
Örvénye temesse és töretlen legyen tükre.

Partra érve hajlékot kapunk. Keressük!
Ki-ki a magáét.
Feltámadásig. Mélyen, mélyen.

Lelkünk, szellemünk, mint ébredéskor.

Addig porosodunk.
… Valameddig.

Megjegyzés: (2008.)

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Székács László
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 0
Kereső robot: 14
Összes: 26

Page generated in 0.0374 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz