A lepel kékjén búgó Nap bogozta
Hajként cseppjeit, és csend volt, nyugalom.
Neved el sem mondva súgom,
Nem súgom, dalom.
A kucorgó lehelet nem kérdi hol a
Szíved, és nem hajtom rád nehéz üstököm.
Csak szemedben fürösztöm,
Nem fürösztöm, ösztönöm.
Nyárelőn hajnalpázsit hűs bora
Szomjad oltója, árvalányhaj vánkosod.
Kezem meleg homlokodon oson,
Nem oson, megmosom.
Ígérem, nem fogom kérni soha,
Hogy az legyél, ami minden, és ami nem.
Tökéletlen egészedet hiszem,
Igen hiszem. Ez hitem.