Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A szeretet könyve

, 718 olvasás, KRAase , 0 hozzászólás

Abszurd

Pedig nem is fájt minden… Talán pontosabb, ha az írom, hogy nem minden volt elviselhetetlen. Nem tudom, miért kell ezt csinálnom. Vagyis tudom, Dr. Mullhend azt mondta, ha verbálisan oly nehézkes megnyílnom, próbáljam meg úgy, hogy leírom az emlékeimet. De azt sem értem, hogy mit jelent, ahogy azt sem, hogy ez min változtatna. Szerintem már semmin. Majd meglátják. De anyu is ragaszkodik hozzá, és megígértem, hogy megteszem.

Azt mondta ma a híradó, hogy hatalmas földrengés pusztított Kínában. Sajnos földrajzból sosem voltam túl jó, s az utóbbi években csak hébe-hóba jártam iskolába, így a felsorolt városok neve nem sokat mondott. Azt viszont megértettem, hogy több ezer ember halt meg. Mondtam anyunak, hogy ez az én hibám, vagyis inkább a gyámügyé, meg a rendőröké. Erre hangos zokogásban tört ki. Így az jutott eszembe, hogy nem említem meg Dr. Mullhendnek. Ha majd megkapja a naplómat, úgyis elolvassa.
De hogy fogjak hozzá? Annyi minden történt, s a többségét próbáltam rögtön elfelejteni, próbáltam rögtön kizárni. Apa azt mondta, ha nem gondolok rá, s rögtön utána máson kezdek el gondolkodni, nem is fogom érezni. Ez persze csak részben volt igaz. Mert igenis éreztem. Utána is. És ez sem igaz. Mert nem mindent. Amikor csak rövid küldetéseket kellett teljesítenünk, azt tényleg nem éreztem később. De amikor… Komolyabb katasztrófákat kellett elkerülnünk, az még hetekkel később is kínzott. Vagy éppen évekkel később. A kézírásom például azért ennyire göcsörtös, mert egyszer azt játszottuk, hogy el kell törni a csuklómat. Akkor még nem volt valami gyakorlott. Sokáig beszélgettünk, hogy hogyan tudnánk a legjobban, és leggyorsabban végigjátszani. Először egy vascsővel akarta, de nagyon félt, hogy az egész karomat darabokra töri. Órákig járkált fel-alá, s halkan ismételgetett valamit. De nem hallottam, hogy mit. Aztán egyszer csak odalépett hozzám, megragadta a karom, s hirtelen hátrafeszítette. Akkor még nem tanultam meg, hogyan kell befelé üvölteni. Anyunak azt kellett mondani, hogy játék közben leestem a lépcsőről.

Ja igen, az is közre játszik a csúnya írásban, hogy ugyanarról a kezemről hiányzik a mutató és a gyűrűs ujjam.

Ma megint hallgattam a híradót. Soha nem látott katasztrófa történt Ausztráliában. Ahogy értettem, az egész földrészt elnyelte az Óceán. Meg sem próbáltam megmagyarázni anyunak, hogy miért.
De ma arra is rájöttem, hogy mit vár el tőlem Dr. Mullhend. Rémálmom volt az éjjel. Úgy ébredtem fel, mintha a kádban aludtam volna el. Újra átéltem az egyik játékot. Apu azt mondta, ha ezt nem tesszük meg, sok embernek bántódása esik. Én ezek után nem is tettem fel kérdést. Apu elmagyarázta, hogy nem engedhetjük meg, hogy másoknak bajuk essen amiatt, hogy mi nem tesszük a dolgunkat. Ez a játék nagyon fájt. Láttam egyszer képet egy újságban apu műhelyében, amin egy nő volt. Úgy tűnt, neki nem fáj. Sőt, úgy tűnt, neki kifejezetten jó érzés. Megpróbáltam erre a képre gondolni közben. Elképzeltem, ahogy engem fotóznak le, ahogy jól esik a játék, és megjelenik egy újságban azzal a hírrel, hogy Ezrek életét mentette meg, s közben még élvezte is! De a képzelet nem segített. Vagy a nő hazudott a képen, vagy én csináltam rosszul. De lehet, hogy az volt a baj, hogy apu mást használt. Egy seprű nyelét fűrészelte le, és bekente valamivel. Apu azt mondta, a fenekem nem arra való, hogy beletegyünk valamit, hanem arra, hogy kiengedjünk valamit. De nekünk most ezt kell játszani. És mi játszottunk.

Láttam ma anyut, ahogy titokban rágyújt a mosókonyhában. Nem szeretem a cigarettát. Na, nem azért, mintha kipróbáltam volna! Hanem azért mert káros. Apu azt mondta, az emberek köhögnek a cigarettától. Ő is köhögött, miután meggyújtotta. Beleszívott egyet, aztán még egyet, majd elnyomta a mellkasomon. Aztán meggyújtott még egyet, néhány szippantás, és köhögés, majd azt is elnyomta rajtam. Addig kellett ezt csinálnunk, amíg ki nem rajzolt rajtam az égésnyomokból egy keresztet. Megkérdeztem tőle, hogy miért pont ezt. Azt felelte, mert a Jó Isten kérte meg rá. Azt mondta, Ő beszél hozzá, de nem hallhatja senki más, csakis ő. A fejében szólal meg mindig, és időről időre elmondja, mivel menthetjük meg mi ketten a világot. A Jó Isten azt is elmondta neki, hogy megharagudott a világra, mert az emberek nagyon rosszul viselkedtek, és emiatt kell nekünk szenvednünk. De amíg mi eljátszunk mindent, amit kér, megkegyelmez a világnak.
Ez után a játék után nem mehettem többet iskolába. Apu megtiltotta, nehogy meglássa valaki a mellkasomat.

De anyu észrevette. Nagyon kiabált apuval. Mindenféle csúnya dolgot mondott neki, de nem akarok Dr. Mullhend előtt tiszteletlen lenni, ezért nem írom le. Apu a veszekedés után megragadta a karomat, kirángatott maga után a kocsiba. Anyu megpróbálta megakadályozni, de apu megütötte őt, és elhajtottunk. A műhelye előtt álltunk meg. Ekkor már tudtam, hogy megint játszanunk kell. Igazam is lett. Apu azt mondta, a Jó Isten megint szólt hozzá, és ez a játék lesz az utolsó. Azt is mondta, hogy két részből áll majd ez a játék. Először arra kért, hogy tegyem a kezemet a satupadra. Levette a polcról a metszőollóját, s megfogta vele a mutatóujjamat. Megkérdeztem, hogy tényleg muszáj ezt? Apu azt mondta, nagyon sajnálja, és neki is annyira fáj, mint nekem, sőt még jobban, de ha nem tesszük meg, eljön a világvége. Én nem akartam, hogy eljöjjön a világvége. Nem akartam apu és anyu nélkül lenni. Ezért bólintottam, és szorosan behunytam a szemem. A gyűrűs ujjam levágását már nem is éreztem. Dr Mullhend azt mondta azért, mert sokkot kaptam. Nem tudom mit jelent ez, de szerintem tévedett, mert én nem kaptam semmit. Amint meg tudtam szólalni, megkérdeztem, hogy most mi következik. Apu megtörölte az arcomat, és azt mondta, hogy több játék már nem fog fájni. És nekem mosolyognom kellett. Ő is mosolygott. Tudtam, csak azért mondja, mert nagyon szeret. Ezt meg is mondta. Aztán felemelte a legnagyobb kést, amit valaha láttam, s meglendítette a kezét. Megint behunytam a szemem. Hangosan csörömpölt a kés, amikor leesett. Kinyitottam a szemem, apu letérdelt elém, és zokogva átölelt. Azt ismételgette, hogy Nem tudom megtenni! Nem tudom megtenni! Azzal a kezemmel, amelyiken megvolt minden ujjam, megsimogattam és azt mondtam neki, hogy muszáj! Nem szabad hagyni, hogy eljöjjön a világvége! Mert akkor mi lesz velünk, meg anyuval? Nagyon sokáig nézett a szemembe, és lassan megnyugodott. Újra felvette a kést, megpuszilt, megint elmondta, hogy nagyon szeret, és felemelte a kezét. Láttam, ahogy közelít felém az a szürke fém, majd egy hangos dörrenést hallottam, és apu agya az arcomra fröccsent. Gondolom az agya volt, mert ahol eddig a feje volt, most egy nagy piros maszat volt. Nagyon megijedtem. Egy rendőr állt az ajtóban, és a kezében pisztoly volt. Anyu berohant hozzám, felemelt, és kivitt magával. Üvöltöztem neki, hogy engedjen el, ébressze fel aput, mert be kell fejeznünk a játékot, különben eljön a világvége. De ő csak rohant velem egy nagy és piros autó felé.

Ez három héttel ezelőtt volt. Megpróbáltam elmagyarázni Dr. Mullhendnek is és anyunak is, hogy nagyon nagy baj lesz most, és hogy apu nem volt őrült, ahogy ők mondták. De nem hittek nekem. És most sem hisznek. Nem tudom, hogy

Nem folytathatom tovább… Anyu azt mondta, menekülnünk kell… Nem mondta miért… Azt sem hogy hova… De mennünk kell… Nagyon félek… Hiányzik Apu…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Novella
· Írta: KRAase
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 34
Regisztrált: 4
Kereső robot: 15
Összes: 53
Jelenlévők:
 · galambász
 · Pekka
 · sissy
 · Vox_humana


Page generated in 0.131 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz