Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A fiók angyala

, 769 olvasás, Nandus_Germanus , 2 hozzászólás

Sajgó lélek

Egyetlen társam egy fenyőfa asztal,
rozoga léte mára bizonytalan.
Ezer mosolyom, millió könnyem
látta már, de nem sírt közben.

Hallotta kacajod,
száz keserű sóhajod,
álmaid kísérte, csendben volt.

Már nem talál, hűlt helyed,
csak emléked puha nyomán
őrzi világunk, képeket,
szelíd mosolyod, mostohán.

Nem hallgat már az asztal!
Kínoz ébren, hajnalon,
vádol, többé nem vigasztal,
hiányod sírja óh nagyon!

- Fiókom mélyén e kép!
Léted egyetlen szépsége volt,
ne rejtsd el, meseszép!
- Szólt, s szívembe csapott.

- Vedd őt, szorítsd, add könnyeid!
Ne engem büntess vele!
Bármid van is, nem segít,
csak asztalt csitító szíve melege…

Megjegyzés: 2 évnyi boldogság. Köszönöm. Bocsáss meg…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Nandus_Germanus
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 65
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23
Összes: 90
Jelenlévők:
 · Pacsirta
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0786 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz