Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mostohámért

, 366 olvasás, Hoporty , 4 hozzászólás

Megemlékezés

Rongyokba tekerve találtak rám,
-lehettem ennyi- mutatta anyám.
Hosszú évekig ringatott mígnem,
emberré lettem s így hagyott itten.

Nem volt Ő szülőm én sem a magja,
vérünknek nem volt, közös patakja.
Vonásunk még csak nem is hasonlott,
rokonságunk tán égtől való volt.

Szunnyadta álmát, riadt sírásra,
ágyamnál termett első hívásra.
Ételből mindig legjobbat kaptam,
annyit evett Ő, amit én hagytam.

Felnőtt fejjel lásd, köszönni jöttem.
Lelkem ölelő, mint nyugvó földed.
Simítom arcod, e hideg fejfát.
Hálából gyújtok érted most gyertyát.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: Hoporty
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 13
Összes: 20

Page generated in 0.0378 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz