Volt, amikor azt mondtam: szeretlek. Teljes odaadással sóvárogtam utánad, testem minden apró rezdülésével a te hangulatodra hangolva… Néztelek és azt hittem, ha kinyújtom a karom elérhetlek, és ha elérlek az enyém lehetsz. Most már tudom, csak a képzeletemben érhettelek el, és csak akkor tudatosult bennem, hogy sohasem birtokolhatlak. Mára az életem részévé váltál. Mindenütt ott vagy, minden lépésemben és tekintetemben. S hitem, mi egykoron kóbor álomként vonaglott az éjben, egyetlen igaz bizonyossággá nőtte ki magát: Összetartozunk. Ez több, mint a valaha elképzelt szerelem! Ez én vagyok és te. Mi vagyunk! Akkor is ha túl messze vagy ahhoz, hogy megérintselek. A szerelem csalfa. Ez viszont állandó, és bármikor rád nézek, ezt a biztonságot látom. S ha kimondom, hogy szeretlek, ezek a betűk biztos alapon állva helytállnak, mindig és mindenhol, megkérdőjelezhetetlenül!