A halál a végleges gondolkozás megakadályozása. A lángok illataival minden betegséget tüzetesen megvizsgált és a vég tükrében pontosan látta: a test - elmúlás. Gondolatai elfeledett alakoknak kérdeztek utána, de a részletek, mint a hajnal fénye, ellobbantak. Üres képek váltották a kezdetek ébredését.
A vég részletei hirtelen fényt adtak a múltnak, a formáknak, a foszlányoknak az életnyi hosszúságú, egymásra következő pillanatok tengerének csillámló felületén.
A lángok a test kezdete, a képek pedig ott lobogtak a vákuumban.
Állapotokra, önmagára emlékezett múltja ütemében. Naphosszat lüktettek leghatalmasabb álmai, melyek mind ugyanabból a mély forrásból eredtek, mint írásai, s határtalan illatok éledtek benne örökké.
Látta a homokszemekként lepergő, egyre igyekvő levegőt, amint az zeneként a dobhártyáira igyekezett valahonnét a leírhatatlanból és elmondhatatlanból. Tudatossága legmagasabb pontján a felszín puszta kötéltánc volt léte legmélyebb vizei felett. A hegyek megfeszített ütemeitől megújuló egységet, végtelen, örök energiát remélt: képeket, melyekben önmagát érezhette.
A legmagasabb ponton érzékelte: megfeszített foszlányok lobogtak az örökkévalóságnak. Gondolatait a sötétség benne egymásra következő képekké, fénnyé elegyítette. Még utoljára érezhette a gyertya illatát, midőn a felszín tükrében írásai lassú percekként leperegtek.